Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

„A Plázs az egyik kedvenc nyári koncerthelyszínünk” – Halott Pénz koncerttel indul a hétvége Siófokon

A Plázson nincs megállás: július 23-án a Halott Pénz mutatja be új albumát a Balaton közönségének, míg szombaton a Kowalsky meg a Vega érkezik a Blahalouisiana társaságában. Folytatódik a habparty, Metzker Viktória Yaminával zenél, szombaton pedig négy helyszínen zajlik majd a Classic Festival, míg nappal a Just Clear Beach Fitness Fesztiválon különféle mozgásformát próbálhatnak ki a strandra érkezők.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
„A Plázs az egyik kedvenc nyári koncerthelyszínünk” – Halott Pénz koncerttel indul a hétvége Siófokon

A Halott Pénz már rutinos fellépő a Plázson, ezúttal sem telhet el nélkülük a nyár. A csapat ráadásul idén jelentette meg új, Ha mindenkit boldoggá akarsz tenni, árulj fagyit című lemezét, melyet végre meg is turnéztathatnak: „Fantasztikus érzés visszaülni a turnébuszba közel másfél év után. Igazán felszabadító érzés újra mosolygó, fesztiválozó embereket látni a színpadról" – meséli a zenekarból Boross Gábor, azaz DJ Venom. „A Plázs az egyik kedvenc nyári koncerthelyszínünk, mindig igazán energikus a közönség a Balaton parton. Érezni, hogy a Plázs vendégei szeretik az élőzenét, gyakran járnak koncertekre. Siófokra mindig sok családtagunk és régi barátunk is eljön, különösen nagy élmény a számunkra, hogy ők is ott állnak a közönség soraiban miközben játszunk."

Csakúgy visszajáró vendég a Plázson a Kowalsky meg a Vega zenekar is, sőt, tavaly ők feleltek a szezon zárásért is. Léleksimogató rock and roll slágereikkel minden évben emlékezetes koncertet csapnak. A szeretet forradalmárok előtt pedig a Blahalouisiana játszik.

Aki esetleg már csütörtökön a Balaton partján készül a hétvégére, az a Senorita latin parti forró slágereivel melegíthet a következő napokra. Pénteken az Aréna királynője, Metzker Viktória ezúttal Yaminával közös, TITS nevű új projektjét mutatja be a nagyérdeműnek, míg a Music teraszon habpartyval hűtik a felhevült bulizókat.

Szombaton napközben KOOSZMILAN keveri a talpalávalót a strandoláshoz a Burn Beachen, míg a koncertek után négy helyszínen pörög tovább a buli, a Classic Festivalon, ahol a 2000-es évek legendás szórakozóhelyeit idézik meg. A BED Beach őrült éjszakáit Bárány Attila, Antonyo, Dj Free és Jován elevenítik fel, a Flört hangulatát Budai, Sterbinszky, Newl, Szeifert hozza el, az I love the 2000's party fellépői Erős vs. Sigiboy, a Dance4Ever, Peat Jr., Náksi, SpyTheGhost és UBC lesznek és természetesen ezúttal sem telik el szombat este Wannabe Beach nélkül. A teljes fesztivál egy karszalaggal látogatható.

Persze, a Plázson a bulizás mellett a pihenés és a sport is fontos szerepet tölt be. A Balaton tengerpartján július 24-én és 25-én rendezik meg a BioTechUSA – Just Clear Beach Fitness Fesztivált is, ahol a két nap alatt több mint 10 színpadon zajlanak az események. Különféle mozgásformákat lehet majd kipróbálni ismert edzők segítségével a spinningtől az aerobicig és sup jógáig bezárólag, de több fitness versenyen is szurkolhatunk majd.

Facebook: https://www.facebook.com/plazssiofok

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük