Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Nem lesz minden iskolában kémiatanár, és a KLIK szerint nem is kell

A Klebelsberg Központ elnöke szerint nem a tanárhiány az oka annak, hogy nincs minden iskolában kémiatanár.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Nem lesz minden iskolában kémiatanár, és a KLIK szerint nem is kell

A Magyar Nemzetnek adott interjút Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke. A téma többek között a tanárképzés átalakítása volt, melyet már most számos kritika ért.

Gyakorlatiasabb lesz a tanárképzés

2022 szeptemberétől a pedagógusképzés keretében csak az új Nemzeti alaptanterv szellemében történhet majd az oktatás, s ez a kritikusok szerint oda vezethet, hogy a leendő tanárok nem rendelkeznek majd bővebb tudással a leadandó anyagon felül. 

Hajnal Gabriella ezt cáfolta: mint elmondta, a pedagógushallgatók rendelkezésére áll majd számos választható kurzus is a képzés során, melyeken további, a saját profiljukhoz illeszkedő ismeretekkel gazdagodhatnak majd. Elmondta: a cél egy gyakorlatiasabb képzés kialakítása.

Nem kell minden iskolába kémiatanár

Reagált azokra a vádakra is, melyek szerint súlyos tanárhiány áll fenn az országban: például több mint kétezer helyen hiányzik a kémiatanár. A KLIK elnöke szerint ez így nem fedi a valóságot, ugyanis nem kell minden iskolába kémiatanár.

Példaként az alacsony diáklétszámú iskolákat hozta fel, melyekben egy-egy évfolyam csak egy osztályból áll. Ezek esetében a kémiatanárok teljes állásához szükséges óraszámot csak úgy lehet biztosítani, ha az adott pedagógusok 4-5 intézményben párhuzamosan adnak órákat. Így biztosítva van minden iskolában a szaktanár még akkor is, ha az adott intézményben nincs állandó, csak ott tanító kémiatanár.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük