Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Néha az is belefér, hogy kiabáljunk! – A gyereknevelés 4 szabálya

Tökéletes szülő nincs. Mindenkiben felmerül, hogy vajon elég jól csinálja-e? Szerencsére a mai szülők többsége jól akarja csinálni. És ez már bőven elég. A gyereknek egy olyan anyára van szüksége, aki maga is boldog és kiegyensúlyozott, nem folyton kifacsart vagy ideges. Bár néha még az is belefér, hogy kiabáljunk a gyerekkel. Túlzó elvárás ugyanis, hogy mindig legyünk türelmesek és higgadtak. Egy kiabálás miatt pedig egyáltalán nem kell lelkiismeret furdalást éreznünk.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Néha az is belefér, hogy kiabáljunk! – A gyereknevelés 4 szabálya

Csak rá kell nézni a gyerekre

”Amikor első alkalommal jött hozzánk a gyerekorvos oltásra, körülbelül 1 órás itt tartózkodás után megállapította, hogy ennek a gyereknek milyen nyugodt és kiegyensúlyozott a családi légköre, és azt is hozzátette, hogy éppen ezért nem kell csodálkoznom azon, hogy a baba szinte sosem sír és nyugodtan alszik nappal és éjjel is.” – mondja a 2 éves Lilike anyukája.

”Amikor a 6 hetes kontrollra mentem, megemlítettem a nőgyógyásznak, hogy a babám egész nap megállás nélkül mosolyog. Azt válaszolta rá, hogy ez azért van, mert sokat mosolyognak rá.”

A gyerekünk tökéletes tükör számunkra. Ha az anya boldog és kiegyensúlyozott, az átsugárzik a gyerekére is.
 

Biztonságos kötődés

Szalai Katalin pszichológus szerint a boldog gyerek a biztonságosan kötődő gyerek. Életünk első 3 évében arra van a legnagyobb szükségünk, hogy a szüleink a rendelkezésünkre álljanak.

”Nem hagyjuk sírni, mert éhes, vagy, mert tele van a pelenka, minden szükségletét igyekszünk maximálisan kielégíteni, ha éhes, megetetjük, ha álmos, elaltatjuk, ha fázik, betakarjuk, stb. Ebben az életkorban a babának a biztonságos kötődésre és a lehető legtöbb testkontaktusra van szüksége.”
 

A gyereknevelés 4 legfontosabb szabálya

1. Egységes álláspont a szülők között

Szalai Katalin pszichológus szerint szinte lehetetlen, hogy a szülők véleménye mindenben egyezzen és ez természetes is. Mégis fontos, hogy:

  • Ha komolyabb dolgokról van szó, akkor előtte egyeztessetek! Mondjuk azt, hogy várj, előbb megbeszélem apával. Nem kell azonnal állást foglalni.
  • Lehetnek kivételek, például amikor szülinapja van, kivételesen tovább maradhat fent, de ha megbeszélünk valamit, ahhoz tartsuk magunkat – az nem jó, ha egyszer megengedünk valamit, máskor meg nem.
     

2. Következetesség

”Minden gyerek keresi a határait, hogy meddig mehet el, még a legbékésebb gyerek is. Ha a gyerek hisztizik, zsarol és a szülő utána enged, akkor az öngól. A gyerek egy rossz viselkedést fog felvenni a céljai eléréséért” – ezért is fontos, hogy következetesek legyünk, mondja a szakértő.
 

3. Túlzó elvárás, hogy mindig legyünk türelmesek és higgadtak

A pszichológus szerint, ha a gyerek provokál és felidegesíti a szülőt – aki előre szólt, hogy ezzel idegesíti őt és hagyja abba -, akkor teljesen emberi dolog, ha a felnőttben elszakad a cérna és kiabálni kezd.

”Amit szörnyűnek és károsnak tartok, amikor a szülő bűntudatot érez, hogy elordította magát, és bocsánatot kér a gyerektől, hogy ne haragudjon. Az ilyen viselkedés elbizonytalanítja a gyereket.”

Mit tehetünk?

  • Mondjuk el a gyereknek, hogy: Nem szeretem, ha kiabálnom kell, segíts, hogy béke legyen, és amikor azt mondom, hogy nem, akkor ne bosszants tovább.
  • Egyfajta tárgyalási módszerrel megmutatjuk neki, hogy ez a viselkedés ide vezetett. ”Én is ember vagyok, kihoztál a sodromból.”
  • Találjuk meg az arany középutat, ne tegyük az összes bűntudatot a gyerekre és magunkra sem. Nem várható el a szülőtől, hogy indulattalanul tűrje a gyerek provokációját.

4. Szeretettel forduljunk a gyerek felé

Az érzelmi biztonság a legtöbb, amit adhatunk a gyereknek. Fontos kiemelni, hogy a gyerekek nem rosszak. Ha rosszalkodnak, akkor az figyelemre felhívás.

Popper Péter így fogalmaz:

”A felnőttek sokszor nem értik meg, hogy a gyerek számára sokkal fontosabb az a tény, hogy foglalkozzanak vele, mint az, hogy ezt milyen jelleggel teszik, dicsérik-e vagy büntetik. A lényeg a törődés. Ezért az agresszivitás, az engedetlenség kiváló lehetőség arra, hogy a gyerek felhívja magára a felnőttek figyelmét és kikényszerítse a vele való foglalkozást.”

Ha a gyerek csinál valami butaságot, akkor mondjuk azt, hogy téged szeretlek, de amit csináltál, azt nem tűröm el.

  • Sose mondjuk, hogy ha ezt csinálod, akkor nem foglak szeretni!
  • Sose büntessünk szeretetmegvonással!

család460273 képe a Pixabay-en

Indexkép: Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük