Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Átalakítják a tanárok képzését: egy középiskolai tanárnak nem kell többet tudnia a középszintű érettségi anyagánál

A Nemzeti Alaptantervhez igazítják a jövendőbeli tanárok képzését, és minden "felesleges" anyag kikerül a tantervből - a tanároknak nem kell az érettségihez szükséges tananyagnál többet tudniuk. A követelmények enyhítésével szeretnék a pedagógushallgatók lemorzsolódását csökkenteni.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Átalakítják a tanárok képzését: egy középiskolai tanárnak nem kell többet tudnia a középszintű érettségi anyagánál

A NAT alapján készítik fel a pedagógusokat

A Köznevelés-stratégiai Kerekasztal legutóbbi ülésén a pedagógusképzés átalakítása is terítékre került. A tervek szerint a pedagógusokat a NAT szellemében fogják felkészíteni, amely garantálja, hogy az iskolai oktatás a kormány által helyesnek vélt irányvonalon marad.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás maga is részt vett az ülésen, a Népszavának pedig úgy nyilatkozott, hogy azzal, hogy a tanárképzést szigorúan a NAT-hoz kötnék, szűkítenék annak a lehetőségét, hogy más, ezen túlmutató ismereteket is taníthassanak a tanárok a diákoknak.

Azt, hogy a tanárképzésen résztvevő diákok oktatása valóban kompatibilis-e a Nemzeti Alaptantervvel, az egyetemi Neptun tanulmányi rendszeren keresztül fogják ellenőrizni.

Ha egy tanár többet szeretne tudni az érettségihez szükséges tudásnál, továbbképzésen kell részt vennie

Ha a képzések valóban a kormány jelenlegi tervei szerint alakulnak, egy középiskolai tanárnak nem kell majd többet tudnia a középszintű érettségire való felkészítéshez szükséges tananyagnál. Ha emelt szintű érettségire is szeretne majd felkészíteni diákokat, részt kell vennie egy plusz egyéves, nem nappali rendszerű képzésen. Ezt alátámasztja egy minisztériumi levél is, amit a tanárképző egyetemek tanszékvezetői kaptak meg, a dokumentum azonban a Népszavához is eljutott.

A levélben egyebek mellett leírják, hogy azok a tartalmak, amik nincsenek benne a NAT-ban és a kerettantervben, csak akkor maradhatnak benne a tananyagban, ha azok "pedagógiai hozzáadott értéke nélkülözhetetlen", továbbá "a felesleges, köznevelési tartalmakat nem érintő, azaz a köznevelési célból nem indokolt részeket törölni kell".

A változtatásoktól a pedagógushallgatók lemorzsolódásának csökkenését várják, ezzel enyhítve a tanárhiányt

A pedagógusképzésen részt vevő hallgatók követelményeinek csökkenésével várható, hogy több pedagógust fognak képezni az elkövetkezendő években, a PSZ alelnöke, Totyik Tamás szerint azonban ez nem feltétlenül pozitívum. A Népszavának úgy nyilatkozott, hogy szerinte a képzés "lebutítása" és a képzési és kimeneti követelmények könnyítése valóban több tanárdiplomás fiatalt eredményezhet, de a minőség rovására.

Rónay Zoltán, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának oktatási dékánhelyettese is hasonlóan vélekedik a követelmények csökkentéséről. „Egy tanárnak nyilvánvalóan nemcsak az érettségi tananyagot kell tudnia, hanem annál jóval többet. Ha a tanuló kérdez tőle valamit, ami esetleg nem a törzsanyag része, nem mondhatja, hogy nem tudom, de ebből úgysem fogsz érettségizni” – mondta a HVG-nek.

A dékánhelyettes abban bízik, hogy a változtatás nem ebben a formában fog megvalósulni. „Jogszabály még nem jelent meg róla, és olyan egyeztetett anyagot sem láttam, ami mindezt kőbe vésné” – fejezte ki bizakodását.

A tanárképzésnek nem csak a tartalma, de az ideje is csökkenni fog – a középiskolai tanárok felkészítése eddig 12 félévig tartott, mostantól azonban csak 10 félév lesz. Ez azt is jelenti, hogy a hallgatóknak kevesebb idejük lesz a szakterületükön való elmélyedésre.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük