Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Ne matricával takard ki a meztelen babát, mert könnyen eltávolítható! Ezt csináld helyette

Nem lehet elégszer hangsúlyozni: a legjobb, ha semmilyen képet nem osztasz meg gyermekedről a közösségi médiában. Ha mégis így tennél, és az ismerőseidnek szeretnéd megmutatni a legszebb családi pillanatokat, nagyon fontos, hogy tudj róla: nem elég, ha a telefonod képszerkesztőjében található matricákkal takarod ki a kép bizonyos részeit! A technika fejlődésével még a matricával eltakart részeket is fel lehet fedni.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ne matricával takard ki a meztelen babát, mert könnyen eltávolítható! Ezt csináld helyette

Alkalmazásokkal el lehet távolítani a képekre tett matricákat

A szülők imádják fürdés közben fotózgatni a csemetéjüket, ami nem is csoda, hiszen nagyon édesek a picik pancsolás közben. Sokan szeretik ezeket a fotókat a Facebookon is megosztani, ilyenkor pedig a babák nemiszervét egy-egy matricával takarják ki, hiszen azt mégsem szeretnék közszemlére tenni – ezeket azonban rendkívül könnyen el lehet távolítani: többféle alkalmazás áll rendelkezésünkre abban, hogy ezt megtegyük. Amikor a fényképre matricát helyezünk, akkor egy réteget teszünk a fotóra, ezeket a rétegeket pedig ezek az alkalmazások eltávolítják. Az ilyen applikációkat általában arra használják, hogy eltávolítsanak egy-egy filtert vagy matricát (pl. Snapchat filter), azonban ilyen esetekben akár pedofilok segítségére is lehetnek ezek az alkalmazások.

Mielőtt képet posztolunk a gyermekünkről, gondoljunk a védelmére is!

Vannak, akik gyermekük védelme érdekében egyetlen képet sem posztolnak róluk a közösségi médián – és mi is csak ezt tudjuk nektek javasolni -, mások azonban elárasztják gyerekfotókkal az üzenőfalat. Bármennyire is szeretünk azonban képet közzétenni róluk, a legfontosabb szempont mindig a gyermekek védelme kell, hogy legyen! Mindig kétszer meg kell gondolnunk, mielőtt közzéteszünk róluk egy fotót, hiszen az internet nem felejt, és amit egyszer feltöltöttünk, évek múlva is felbukkanhat, hiszen bárki lementheti.

Ügyelnünk kell arra, hogy ne tegyünk közzé olyan fotót, ami tinédzserkorban nagyon kínos lehet a gyerekeknek (ilyenek például a fürdős képek is), a legfontosabb azonban, hogy a gyerekeket megvédjük a szexuális ragadozóktól. Amikor elkészítünk egy ilyen képet, bele sem gondolunk, hogy az interneten keresztül hány olyan ember férhet hozzá, akinek nem szívesen mutogatnánk, ráadásul a kitakarás sem mindig működik a mai, fejlett technikai eszközök mellett.
 

Ezek az emberek legtöbbször olyan profilokkal rendelkeznek, amik alapján azt gondolhatjuk, hogy ők is anyukák, sőt, legtöbbször a Facebookos anyuka csoportokban is benne vannak egy-egy internetről lopott kép mögött.

Ezekbe a csoportokba sokan akár kitakarás nélkül is fel mernek tölteni fürdős képeket a csemetéjükről, hiszen úgy gondolják, hogy itt biztonságban, anyukák közt vannak, ez azonban sajnos koránt sincs így. Az adminok számára legtöbbször lehetetlen kiszűrni ezeket a profilokat, hiszen hihetetlen alapossággal szokták őket létrehozni, így ha rá is nézünk az adatlapjukra, nem sejthetjük, hogy az ártatlan anyuka képei mögött valójában egy szexuális ragadozó rejtőzik.

Néhány évvel ezelőtt hatalmas botrány kerekedett hasonló ügyekből, ugyanis valaki rábukkant egy olyan Facebook csoportra, ahol több ezer pedofil tag volt, akik hiányos öltözetű gyerekekről töltöttek fel képeket. A fotókat szülők profiljairól töltötték le, látható volt köztük rengeteg bikinis kislány medencézés közben, valamint gyerekek fürdés közben vagy a strandon, a kommentek pedig egészen vérlázítóak voltak. Rengeteg szülő kapott sokkot, amikor viszontlátta gyermekei képeit a csoportról készült képernyőfelvételeken, a pedofilok által hagyott hozzászólásokkal egyetemben. Nem sokkal később több hasonló pedofil-csoportra bukkantak még a közösségi oldalon. Mark Zuckerberg eltávolította ugyan a csoportokat, de a Facebook cenzúrája most is csak a csúnya szavakra terjed ki, meztelen gyerekekre nem, így ma sincsen semmi akadálya annak, hogy hasonló csoportok működjenek.

Mit rakjunk oda a matrica helyett?

Ha feltöltéskor a szerkesztő programmal kisatírozzuk azokat a részeket, amiket nem szeretnénk, hogy lássanak, akkor talán kicsit nehezebb dolga lesz annak, aki el szeretné azt távolítani.

kép kitakarása satírozással

A legbiztonságosabb az, ha körbevágjuk a képet úgy, hogy az említett részek egyáltalán ne látszódjanak, vagy egyáltalán nem töltünk fel olyan képet, ami gyermekünk számára később kínos vagy akár veszélyes is lehet.

A képeket a következő ikonnal lehet körbevágni, miután rákoppintottunk a szerkesztés ikonjára, és megnyílt a képszerkesztő felület:

Természetesen mindannyian büszkék vagyunk a gyerekünkre, és nincsen azzal semmi baj, ha néha feltöltünk róla egy-egy képet, amit a rokonok és ismerősök megcsodálhatnak, azonban nagyon fontos a mérték. Nem csak a fürdős képekkel kell vigyáznunk, ügyelnünk kell arra is, hogy ne hozzuk kínos helyzetbe a gyereket azzal sem, hogy még azt is kiírjuk, ha szorulása van, vagy kiposztoljuk, ahogy beborította magát spagettivel. A Facebook működési elve alapján, ha hozzászólunk egy 10 évvel ezelőtti fényképhez, akkor rögtön feldobja az üzenőfalon, a 14 éves tini pedig nem fogja értékelni, amikor az osztálytársai a szorulásával vagy a spagettis pofijával cikizik majd.

Kép: lubovlisitsa / Pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük