Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Óvodából az iskolába – szorongásos zavart is okozhat az iskolakezdés

Alvásproblémák, hasfájás - mind gyakori tünetei az iskolakezdés idején fellépő szorongásos zavaroknak. Ezek a panaszok sokszor csak átmenetiek és néhány hét alatt maguktól elmúlnak, azonban ha állandósulnak, akkor gyermekpszichológushoz kell fordulni. Az iskolába kerülés, az új helyzethez való alkalmazkodás, az elvárások mind hozzájárulhatnak a gyerekek szorongásaihoz, előfordulhat az is, hogy visszalépnek egy korábban már túlhaladott fejlődési szakaszba. Az új kihívások pedig nem csak nekik, hanem sokszor a szüleiknek is lelki gondokat okoznak.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Óvodából az iskolába – szorongásos zavart is okozhat az iskolakezdés

Legtöbbször hónapoknak kell eltelnie ahhoz, hogy a gyerekek az óvodát elhagyva megszokják az új helyzetet, hiszen nem csak az intézmény, a közösség és a tevékenység ismeretlen még számukra, hanem az is, hogy az iskolában új szabályrendszerhez kell alkalmazkodniuk – mondja Bognár Emese, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának klinikai szakpszichológusa. Hozzáteszi, első osztályban a tanulás mellett sok új kihívással találkoznak a gyerekek, a napirend sokkal kötöttebb lesz, mindent gyorsabban és hatékonyabban kell csinálni – az étkezéstől, az öltözésig.

Érdemes bevonni a gyereket is a tennivalókba

Az alkalmazkodást, iskolára való felkészülést segíti, ha a gyerekeket bevonják a szülők az ilyenkor szokásos teendőkbe: például a tanszerek és a tolltartó kiválasztásába, vagy abba, hogy együtt pakolják be a táskát, tornazsákot – emeli ki Bognár Emese. 

Teljesítmény helyett a befektetett munkáját nézzük

Az iskolakezdés minden gyermek életében mérföldkő, hiszen belép az életükbe a teljesítményalapú értékelés és ez hatalmas változás egy 6-7 éves számára. Fontos, hogy a szülők felismerjék, reális elvárásokat kell megfogalmazniuk a gyerekeikkel szemben, hiszen a kicsik nem fognak azonnal írni, olvasni, számolni, vagy a 45 perces órákat végig ülni. Ezért legtöbbet azzal tudnak nekik segíteni, ha nem a teljesítményre koncentrálnak, hanem inkább a befektetett munkát értékelik, és rendszeresen dicsérik őket.
 

Fontos, hogy a gyermek ne azt érezze, hogy a szülői szeretet attól függ, ő hogyan teljesít az iskolában

– teszi hozzá a szakember. Az iskolakezdés, a teljesítmény-centrikusság, az otthoni elvárásoknak való megfelelés is hozzájárulhat ahhoz, hogy az egyébként érzelmileg stabil gyerekek is szorongjanak.

Nem segít a helyzeten, hogy gyakran a szülő is szorong

A gyerekekkel párhuzamosan sokszor a szülő is szoronghat, akár a gyerekkorából adódó kellemetlen iskolai élmények miatt, akár azért, hogy a gyereke helyt fog-e állni az iskolában – magyarázza Bognár Emese. Ezeknek a helyzeteknek a feldolgozása függ a gyerek alkalmazkodóképességétől, és attól is, hogy a szülő hogyan éli meg az új élethelyzetet. Az anyukáknak és apukáknak tehát nincs könnyű dolguk, hiszen egyszerre kell a gyermekük és saját maguk érzelmeire is odafigyelniük, azonban a teljesítményszorongás az esti közös beszélgetésekkel, a családi környezettel és a biztonság érzetének erősítésével csökkenthető.  Abban az esetben, ha a problémák több hónapon keresztül fennállnak, érdemes a pedagógusokkal, majd indokolt esetben pszichológussal is beszélni annak érdekében, hogy a gondok a lehető leghamarabb megoldódjanak. Szakember segítségére általában csak az esetek öt százalékában van szükség.

Forrás: semmelweis.hu 
Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük