Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Még egy kört mindenkinek! Rohamivás, fekvepörgés, szamurájhányás – alkoholfüggő kamaszok

- Szerintem már elég sokat ittál! - szóltam a lányomra a nővére esküvőjén. - Igen - válaszolta oktatólag felemelve a mutatóujját, majd a túlfutott mozdulatot megpróbálta kissé visszaigazítani, közben mutatóujjának viszonylagosan megnövekedett súlya kibillentette hozzávetőleges balansz helyzetéből. - Mert én időben elkezdtem!  

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Még egy kört mindenkinek! Rohamivás, fekvepörgés, szamurájhányás – alkoholfüggő kamaszok

Alkoholfüggő kamaszok

A fiatalok alkoholfogyasztása nem könnyű téma, nem szívesen szembesülünk azzal, hogy a kortárs csoportban mi történik velük, hadd próbálgassák csak a szárnyaikat. A kamaszlét és a fiatal felnőttség idősszaka úgyis a felnőtt kellékek kipróbálásának ideje. A felnőtté válás időszaka az utóbbi néhány évtizedben tetemesen kitolódott, így a felnőttségnek ez a szimbóluma is hosszú ízlelgetés tárgya lett – és ebbe a mondatba nem véletlenül szőttem bele a „tetemes” és az „ízlelgetés” szót sem.

Mert baj van.

Az alkoholfogyasztás oldja a hangulatot, lebontja a gátlásokat, szétoszlatja a szorongás felhőit, és a társas együttlét nélkülözhetetlen darabja. A serdülő keresgéli az identitását, és a pohárban véli megtalálni, az egyetemista meg már abban vesztette el… Nem csak az alkoholfogyasztási mutatók nőttek drasztikusan az elmúlt húsz évben, hanem annak szélsőséges formái – lerészegedés, nagyivás, toxikoma – is. Elterjedtek a szélsőségesebb fogyasztási formák, a nagyivók aránya. Ma már sikkes a bokor mögött kihűlve tölteni az éjszakát, fekve hányni az ablak alatt, vagy az erkélyről kifelé lógva… Aki ehhez még hangeffektust is hozzá tud adni, az igazi szamurájhányó.

Mennyit isznak a mai fiatalok?

2019-ben, a Szétcsúszva Program megrendelésére készült egy online felmérés, melynek adatai elkeserítőek és elgondolkodtatóak. A jelentés szerint a középiskolás fiatalok 80 %-a 15 évesen vagy annál is korábban ivott először, és minden harmadik rendszeresen fogyaszt alkoholt. Néhány diák arról számolt be, hogy lényegében nem volt az utóbbi időben másnapos – mert örök aznaposságban él (1,34%).

A leggyakrabban fogyasztott alkohol a fiatalkorúak esetében az égetett szesz, és csak ezt követi a sör és a bor. Összességében minden harmadik középiskolás rendszeresen fogyaszt alkoholt, ám a 18 év alatti korosztály még anatómiailag nem rendelkezik olyan döntéshozásért felelős agyi struktúrával, amivel a határokat tervezett módon betartaná. 14-15 éves gyerekek, akiket ki se szabad szolgálni a szupermarketben, hetente isznak annyi tömény szeszes italt, hogy lerészegedjenek.

Az alkohol gyakorlatilag egy méreg, amely kis dózisban is kifejti romboló hatását az idegrendszerre, bénít, növeli a reakcióidőt, tompítja az érzékelést és a gondolkodást. Összefüggést lehet megfogalmazni a fiatalkori ivászat és a memóriazavarok, figyelemzavar, depresszió, és a célirányos viselkedés gyengülése között. A tizenévesek általában vékonyabbak, mint a szülők korosztálya, májuk is kisebb súlyú, a méreganyagot lassabban bontják le, sokkal hamarabb lerészegednek, és kevésbé mérik fel a helyzet súlyosságát. Nem biztos, hogy az ivócimborák időben kérnek segítséget egy eszméletét vesztő ittas fiatalhoz, vagy hazatámogatják, ha valahol a fölre fekszik és elalszik.
 

Országunkban rendkívül sok az alkoholbeteg, a fiatalok pedig hipergyorsan válhatnak alkoholfüggővé. Még ki sem alakul a döntéshozó képességük, és már áldozatul is esik. Még alig lettek szabadok, de már foglyok.

Kik azok a "bázisoltak"?

A jövőorientált serdülők kevésbé fordulnak kockázati magatartások, köztük az alkoholfogyasztás felé, őket nevezi a lányom „bázisoltak”-nak. Akiknek van értékrendjük, gondolati és kapcsolati bázisuk, szociális közegük, azok számára a barátok hatása a megelőző életmódban ugyanúgy megnyilvánul, mint a kipróbálási időszakban. 

És akik nem? A kutatásban részt vevő fiatalok közel felével fordult már elő, hogy italozás után nem emlékezett dolgokra, filmszakadás élménye volt, és nem azért, mert ez volt a szórakozóhely neve. Nagyjából 15 százalékuk szembesült másnap azzal, hogy olyan dolgokat osztott meg a közösségi médiában, amiket erősen megbánt, és a megkérdezettek közel negyede azt élte meg, hogy a hangulata depressziós lett, vagy erős szorongás, esetenként hallucinálás fogta el. Az alkoholfogyasztás eredménye sok esetben iskolai vagy otthoni összetűzés lett, ami újabb okot szolgáltatott az ivásra.

A felmérés nem reprezentatív.

A fiatalok állapota sem.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük