Hirdetés Partneri kampány helye
Szülés

Elkerülhető lett volna a tragédia: „Órákkal a szülésznők előtt tudtam, hogy meghalt a kisbabám”

A nő, aki elveszítette születendő gyermekét, arra bátorítja a szülőket, hogy kérjenek határozottan segítséget, ha aggodalmaik vannak.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Elkerülhető lett volna a tragédia: „Órákkal a szülésznők előtt tudtam, hogy meghalt a kisbabám”

A 23 éves Aimée Whelan „nem megfelelő ellátásban részesült”, ami születendő kisbabája halálához vezetett 2021 januárjában.

Aimée-t és élettársát, Simone Rizzarit lesújtotta kisfiuk, Alfie elvesztése. „Ha betartották volna a szabályokat, ez a szörnyű megpróbáltatás elkerülhető lett volna” – mondta Aimée. „Nehéz szavakba önteni, mennyire felnyitotta a szemünket ez az eset a szülészet terén fennálló problémák terén, amivel kapcsolatban korábban teljesen tudatlanok voltunk.”
 

„Sosem fordult meg a fejünkben, hogy ilyen alapvető hanyagság megtörténhet. Szeretnénk, ha más szülők tudatában lennének ennek, hogy jobban megkérdőjelezhessék a dolgokat, tudják, hogy ezek a kockázatok léteznek, és remélhetőleg senki másnak nem kell úgy szenvednie, mint nekünk” – tette hozzá.

Aimée terhessége esetében alacsony volt a kockázati tényező, ezért nem kórházban, hanem egy szülészeti központban kellett volna szülnie. De mivel alacsony volt a testtömegindexe – amit a szülésznők helyesen rögzítettek is – és így nagyobb volt a vetélés veszélye, kórházi ápolásra lett volna szüksége.

Amikor Aimée vajúdni kezdett, háromszor is felhívta a központot, és elmondta, hogy nem biztos benne, hogy a baba mozog. A szülésznők nem mondták neki, hogy menjen be a központba, és amikor mégis megtette, azt mondták, hogy a szülés még nem halad elég gyorsan előre, ezért hazaküldték, és azt tanácsolták, vegyen be egy paracetamolt és pihenjen egy keveset.

A nő elmondása szerint otthonról többször is telefonált a központba, hogy segítséget kérjen, de a legtöbb hívásra nem is válaszoltak. A 17. hívás után végre kapcsolták a szülészeti osztályt, és Aimée elmondta, hogy a párja nem hallotta Alfie szívverését, amikor a hasára tette a fejét.

A pár félelmei sajnos beigazolódtak, és később a Bolton Kórházban is megerősítették azokat.

Aimée azt mondta: „Hibák sorozatát követték el a terhesség alatt, de különösen a szülés alatt.”

A párt képviselő JMW ügyvédi iroda szerint az NHS (National Health Service) később vállalta a felelősséget, és erről egy levélben biztosította a szülőket: „Elismerjük, hogy ha az ügyfelet a megfelelő ellátásban részesítik, Alfie élve születhetett volna” – írták. „Őszintén szeretnénk elnézést kérni a színvonalon aluli ellátásért, amiben Miss Whelan részesült.”

A Bolton NHS Foundation Trust szóvivője elmondta: „Szeretnénk az együttérzésünkről biztosítani a családot ezekben a nehéz időkben. Egy olyan súlyos esetet követően, mint egy kisbaba elvesztése, felülvizsgáljuk az esethez kapcsolódó irányelveket és eljárásokat. Továbbra is folyamatos támogatást nyújtunk a családnak a szörnyű veszteség után.”

Forrás: Filantropikum.com
Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük