Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Október 11-e a lánygyermekek világnapja – A nemek közötti digitális szakadék egyre nő, hangsúlyozza az UNICEF

Az internethasználat nemek közötti megoszlása egyre aránytalanabb, a globális különbség a 20 százalékot közelíti, egyes országokban a 40 százalékot is meghaladja. Jelenleg mintegy 2,2 milliárd 25 év alatti fiatalnak nincs otthoni internethozzáférése a világon, az infrastruktúra hiánya a lányokat kiemelten érinti. A technológia világa mind az oktatásban, mind a munkaerőpiacon elérhetetlenebb a lányok számára, ami nem csupán az egyéni életminőség és érvényesülés, de a gazdasági növekedés és versenyképesség szempontjából is hátrányos.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Október 11-e a lánygyermekek világnapja – A nemek közötti digitális szakadék egyre nő, hangsúlyozza az UNICEF

A nemek közötti digitális szakadék egyre nő, erre a súlyos aránytalanságra igyekszik felhívni az UNICEF a világ figyelmét október 11-én, a lánygyermekek világnapján. Hiszen digitális technológia által meghatározott korunkban mindannyiunk felelőssége, hogy a lánygyermekek ezen a téren is leküzdjék hátrányukat. A digitális esélyegyenlőtlenség felszámolása ráadásul a gazdasági növekedés és versenyképesség szempontjából is elengedhetetlen.

Lánygyerekek világnapja

Mégis digitális szakadék tátong a nemek között, azaz a lányok és nők elektronikus eszközökhöz való hozzáférése, az ezek használatához szükséges tudás és készségek megléte, valamint a tech szektorban való foglalkoztatottságuk aránytalanságokat mutat világszerte.

Lánygyerekek világnapja

Jelenleg mintegy 2,2 milliárd 25 év alatti fiatalnak nincs otthoni internethozzáférése a világon, az infrastruktúra hiánya a lányokat kiemelten érinti. Az internethasználat nemek közötti megoszlása ráadásul egyre aránytalanabb; a globális különbség a 2013-ban mért 11 százalékról 2019-ben 17 százalékra emelkedett, míg a világ legkevésbé fejlett országaiban kiugróan magas, 43 százalékos.

Lánygyerekek világnapja

A lányok az úgynevezett STEM szakmákban is kevésbé vannak jelen, vagyis az olyan területeken, ahol természettudományos, technológiai, mérnöki vagy matematikai végzettség szükséges. Világszerte az összes női hallgató csak mintegy 30 százaléka választ ilyen szakokat a felsőoktatásban. A női STEM diplomások aránya 15 százalék alatt van a világ országainak több mint kétharmadában, a tudományos kutatók kevesebb, mint 30 százaléka nő.

Lánygyerekek világnapja

Még a közepes és magas jövedelmű országokban is a lányoknak mindössze 14 százaléka teljesít úgy a természettudományok és matematika terén, hogy reáltudományi vagy mérnöki pályán helyezkedjenek majd el és jelenleg a világ STEM állásainak mindösszesen 26%-át töltik be nők.

A nemek közötti digitális megosztottság nem csupán az eszközök használatában és a munkaerőpiacon jelentkezik, hanem már az első lépéseknél is. Az eszközöket túlnyomórészt férfiak tervezik, ezért azok nem feltétlenül felelnek meg a lányok igényeinek és tudásszintjének. A női felhasználók így gyakran nem férnek hozzá a digitális termékekhez és szolgáltatásokhoz, illetve nem látnak okot azok használatára, ami tovább szélesíti a nemek közötti digitális szakadékot, ahogy a nemi sztereotípiák is ebbe az irányba hatnak.

Lánygyerekek világnapja

Az UNICEF hangsúlyozza, hogy bár az oktatás kulcsfontosságú a nők egyenjogúsításához, világszerte lányok milliói nem tanulhatnak. A 15-19 éves serdülő lányok 22%-a nincs jelen a munkaerőpiacon és oktatásban sem részesül (NEET), szemben az azonos korú fiúk 12%-ával. A gyermekkorban kötött házasság hozzájárul az oktatásból való kieséshez, a túl korán vállalt terhesség pedig veszélyezteti az anya és a gyermek életét is. 2019-ben a 15-19 éves lányok körében a második vezető halálok a terhességgel és szüléssel összefüggő egészségügyi problémák voltak. Ma mintegy 650 millió lány és nő él olyan házasságban, amelyet gyermekfejjel kényszerült megkötni.

Az UNICEF (angol nyelvű) honlapja az idei lánygyermekek világnapjához kapcsolódóan: https://www.unicef.org/gender-equality/international-day-girl-2021

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük