Hirdetés Partneri kampány helye
Szülés

70 évesen szülte meg első gyerekét az asszony – mégsem ő volt a világ legidősebb kismamája

Lombikprogram segítségével egészséges kisfia született annak az indai asszonynak, aki 75 éves férjével vállalt közösen gyereket. A világ legidősebben szült kismamája szintén indiai, ő 74 évesen ikreket hozott világra. Kutatások szerint a legideálisabb 20 és 35 éves kor között szülni, mégis vannak, akik jóval 35 éves kor felett vállalnak gyereket.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
70 évesen szülte meg első gyerekét az asszony – mégsem ő volt a világ legidősebb kismamája

Büszke édesanya lett a 70 éves indiai asszony

50 éve él boldog házasságban férjével Jivunben Rabari egy kis indiai faluban, aki egy fél életen át várt arra, hogy kisbabája szülessen. Lombikprogram segítségével született meg a kisfiú, aki teljesen egészséges. A párnak korábban azt mondták a klinikán, hogy mondjanak le a tervükről, mert már túl idősek ahhoz, hogy gyerekük szülessen, de ők nem adták fel.

A történet pikantériája, hogy az asszony se személyigazolvánnyal, sem más olyan dokumentummal nem rendelkezik, ami bizonyítaná, hogy valóban 70 éves, de ha ez így van, akkor ő az egyik legidősebb nő, aki életet adott egy kisbabának.
 


 

74 éves a rekorder asszony

Bár a 70 éves kor is nagyon magasnak tűnik ahhoz, hogy valaki szüljön, van, aki még ennél is később vállalt gyermeket. 2019. szeptember 5-én ugyanis 74 évesen adott életet ikreinek az indiai Erramatti Mangayamma. A nő és 78 éves férje több mint 57 évig várt a gyermekáldásra.

idős házaspárFotó: YouTube

Kata 48 évesen szülte harmadik gyerekét

Magyarországon sem ritka, hogy egy nő 35 év felett szül. A Családinet korábban egy olyan édesanyával interjúzott, aki 48 évesen vállalta harmadik babáját. Túl korán házasodtak össze a férjével, és az első két gyereküknél még nagyon fiatalok voltak. Aztán a gyerekek felnőttek, megüresedett a ház. Katának pedig hiányzott az állandó gyerekzsivaj. Szerette volna, hogy újra jöjjön a Jézuska és a húsvéti nyuszi.

”Találtam Brno-ban egy klinikát, ahol 45 év felett végeznek petesejt-donációt. A klinika által kiírt időpont nagyon misztikus volt: április 21-én, a fiam 28. születésnapján volt a beültetés.”

Kata egyáltalán nem bánta meg a döntését, bár mint mondja, mindent másképp csinál, mint régen, és teljesen másképp éli meg most az anyaságot, mint fiatalkorában.

kisbaba

”Régen lazák voltunk, most túlaggódunk mindent. Azelőtt bevágtuk a gyerekeket a kocsiba és jöttünk-mentünk Salzburg és Budapest között. Ma már a 4 km-re lévő nagyszülőkig is macerás elmenni, de azért idén tervezünk egy kis Balatont, természetesen elszigeteltségben a vírus miatt. Van egy kiskutyánk. Amiatt is aggódom, hogy megsimogatja. Utána egyből rohanunk kezet mosni.

Vivi sose volt még rajtam kívül senkivel. Sose etette vagy altatta más. Míg régen folyton a többiek vigyáztak a babáinkra, most egy félórára is képtelen lennék rábízni bárkire. Sok velem egykorútól hallom, hogy: – Áh, nekem nem lenne türelmem! Érdekes, hogy nekem most sokkal több türelmem van. Emlékszem, fiatalon hazajöttünk a kórházból és felkelt éjjel a baba, én meg teljesen kiakadtam, hogy nem hagy engem aludni. Pedig a fiam pár hét után már átaludta az éjszakákat. Vivi a mai napig felébred, de nem bánom.

Mivel idősebbek vagyunk, nagyszülőnek néztek minket, és korábban az összes környékbéli gratulált az unokához. Máté ilyenkor büszkén kihúzza magát és kijavítja, hogy nem unoka, hanem az ő drága kislánya. Ha Vivi nincs, Máté sohasem éli meg azt a fajta apaságot, amit most. De most én is teljesen másképp élem meg az anyaságot, mint fiatalon. Bármilyen nehéz is volt sokszor, kérdés nélkül újra belevágnék. Máté azt mondta nekem, hogy köszöni, hogy rábeszéltem erre, mert így új értelmet kapott az élete és ő a világ legboldogabb embere.”

45 év felett minimális az esély a teherbeesésre

Vereczkey Attila orvosigazgató korábban a Családinetnek elmondta, hogy 45 év felett a petesejtek 90-95%-a kóros genetikát mutat, ezért a 45 év körüli nők teherbeesési lehetősége saját petesejttel minimális lehet.

”Ezzel ellentétben petesejt donációval a terhesség kialakulásának az esélye nem csökken 45 év felett sem, így lehetséges, hogy gyakran találkozhatunk akár a médiában is 50 év felett szülő anyukákkal, akik sikeres meddőségi kezelés után egészséges kisbabát hoztak a világra” – mondta a szakember.

Indexkép: Youtube

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük