Jobb lett volna, ha fel se kelek…
Megcsörren az ébresztő és felriadok. Az első gondolatom az, hogy tegnap nem csináltunk rendet a lakásban, pedig ma jön hozzánk a védőnő. Na nem baj, majd megcsináljuk. De nekem nincs kedvem felkelni. Pedig muszáj lenne. A kicsi már sír is. Remek.
A nagy épp most jött be a szobába és bebújik mellém, piszkálja az orromat, húzkodja a fülemet és egyfolytában magyaráz, de olyan hangosan, hogy ezt ilyen korán reggel nem lehet kibírni. Ráförmedek, hogy hagyd már anyut még egy picit pihenni, légy szíves! Erre lehúzza rólam a takarót és közben kuncog. Aztán felmászik az ágyra és belelép a hasamba. Azt mondja, játsszunk vonatosat, ő a kalauz.
Reménytelen, hogy még legalább egy percig csukva tartsam a szemem. Bemegyek a gyerekszobába, felveszem a kicsit. Meg is van a sírás oka. Az egész lepedőjét, ágyneműjét összepisilte. Lehet, hogy kinőtte ezt a pelenkaméretet. Levetkőztetem és minden pisis holmit bepakolok a mosógépbe. A nagyobbik meg csak hajtogatja, hogy most ő a kalauz és adjam oda neki a vonatjegyemet.
Kimegyek a nappaliba. Elszörnyedek a nagy kupitól. Gyorsan megetetem a kicsit, közben játszom vonatosat, aztán mindenki maradjon ott, ahol van, és várjon egy percet, mert most anya elmegy pisilni. Egy perc csönd. Megjött. Remek. Még ez is.
”Most nézd meg, mit csináltál! Miattad verte be a fejét!”
Ahogy kinyitom a wc ajtót, megütöm vele a kicsit, aki odakúszott közben. Ráförmedek a nagyra: – Mondtam, hogy maradjatok már ott egy percig, miért nem figyeltél a húgodra? Láttad, hogy idejön, nem? Most nézd meg, mit csináltál! Miattad verte be a fejét!
Ahogy kimondtam ezeket a mondatokat, arra gondoltam, hogy bárcsak vissza tudnám szívni. Tudom, hogy nem volt igazságos, de annyira felhúztam magam.
– Ne haragudj kicsim, nem úgy gondolta anya! – de már késő. Ő is elkezd bömbölni.
Liza Summer fotója a Pexels oldaláról
Remek. Fogom magam, bevonulok a hálószobába és magamra zárom belülről az ajtót. Lehuppanok az ágyra. A két gyerek ordítva jön utánam, a nagy dörömböl az ajtón, hogy nyissam ki.
– Nem nyitom! – kiabálom vissza, és magam is meglepődök azon, hogy viselkedek.
Közben észreveszem, hogy véres a lepedőm. De jó. Ez is mehet a mosásba. Nagy levegőt veszek, és kinyitom az ajtót. Megölelem a gyerekeket.
– Menjünk játszani anya, jó? – suttogja a nagyobbik. – Jó – felelem halkan.
Felállok, és ahogy elindulok, belelépek valami gurulós kemény kis izébe. Lepillantok és azt látom, hogy ezer kis gyöngy pattan szét mindenfele. A nyakláncom! Tudom, ez is az én hibám, de meg szoktam engedni a nagynak, hogy játsszon az ékszereimmel. Persze nem az összessel. Kincses ládikának hívja az ékszeres dobozomat. Persze csak akkor veheti el, ha megengedem, és erről most szó se volt, de mindegy.
Már nem is érdekel az egész. Majd felszedjük, vagy hasra esik a védőnő is. Magasról teszek rá.
– Anya! – szól a gyerekem. – Mondjad kicsim – felelem nyugalmat színlelve. – Nem akarok oviba menni, nem maradhatnék ma inkább itthon?
Ne. Csak ezt ne. Könyörgöm!
Csupán csak másfél órás hiszti következett, amit úgy nyomtunk végig, hogy közben a kicsi a kezemben volt. Próbáltam ráaggatni a ruhákat mindkettőjükre, hogy el tudjunk indulni végre. Még rendet is kell csinálni, ha hazaérek a kicsivel, mielőtt jön a védőnő.
9.15. Késtünk, de legalább bejutottunk az oviba. Felsóhajtok. Már épp indulni akarok hazafele, amikor az óvónéni utánam szól: – Anyuka, csak nincs valami baj?
Áhh! Dehogy! Azon kívül, hogy pocsék napunk van, minden a legnagyobb rendben, drága óvónéni. A viszontlátásra!
Persze pont akkor állít be a védőnő, amikor elkezdek szoptatni. Baromi ciki. Meg az is, hogy a férjem épp akkor állít haza, és megszólal, hogy mi ez az átható pisiszag a lakásban, és mit keres ez a véres lepedő a gyerekszobában a földön.
"Nézd anyuci, te is ilyet szoktál dugni a p*ncidba!"
Nyugalom. Nemsokára tényleg vége van ennek a napnak. Délután irány vissza az ovi. Hazafelé még beugrunk egy drogériába és már otthon is vagyunk. Szinte csodálkozom, hogy a ket gyerek szó nélkül tűri a vásárlást, még meg is dicsérem őket, hogy milyen jó gyerekek és remélem máskor is azok lesznek. A pénztárnál épp fizetünk, amikor megszólal az én kis cserfes 4 évesem:
– Anyuci, nézd azokat ott a polcon! Pont olyat szoktál te is a p*ncidba dugni, csak te nem olyan fehéret, hanem rózsaszínűt!
A menstruációs kehelyre gondolt. Majd' elsüllyedek szégyenemben.
Hát ilyen az, amikor anyának rossz napja van. De ezt hiszem, ezt nem kell bemutatni senkinek.
PatriciaMoraleda képe a Pixabay-en
Indexkép: PublicDomainPictures képe a Pixabay-en
Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek