Hirdetés Partneri kampány helye
Gyerekek fejlődése

Be nem áll a szája? Meg sem szólal? Gyakori kérdések a beszédről

Szinte szóhoz sem lehet mellette jutni, folyton közbevág? Már elmúlt 2 éves, de még nem beszél? Keresi a szavakat, kevés a szókincse? Gyakran feltett kérdéseiteket gyűjtöttük egy csokorba, és tanácsokat adunk a megoldásukhoz.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Be nem áll a szája? Meg sem szólal? Gyakori kérdések a beszédről

A beszédértés születéstől fogva fejlődik – így segíthetjük
 

  • Születésétől kezdve beszéljünk a kicsihez. Ilyenkor persze nem érti még, amit mondunk, de rengeteget tanul abból is, ha a közelében éppen csak azt mondjuk mindig hangosan, amit csinálunk. 2 hetes korára pedig már az emberi hangot képes megkülönböztetni az egyéb hangoktól. 
  • A gyerekek folyamatosan tanulják a beszédet, a mi reakciónkból is. Ezt a szülők rendszerint remekül tudják dekódolni, az univerzális hammamm, ba-ba jelzésre a különböző helyzeteknek megfelelően nyújtják a kedvenc ételét vagy játékát. Ez a visszajelzés nagyon fontos, ilyenkor jó, ha mi is elismételjük az adott tárgy teljes nevét. 
  • Ösztönözzük arra, hogy kimondja a tárgyak, emberek nevét, ne reagáljunk csak a mutogatásra, például, ha kér valamit. 
  • A gyermek a szájmozgásunkra is figyel, ezért fontos a szemkontaktus is. 2 éves korra nagyjából a helyükre kerülnek a szavak, a kiejtése még nem tökéletes, ez az óvodáskor alatt fog magától vagy logopédius segítségével rendeződni.
     

2 éves és nem beszél

Sok családban legendák születtek olyan felmenőkről, akik már az első születésnapjukon verseket szavaltak. Az ilyen történetek még inkább elmélyítik a szülők kétségbeesését nem, vagy alig beszélő gyermekükkel kapcsolatban. A gyerekek eltérő ütemben fejlődnek, azonban problémát jelezhet, ha 2 éves korára nincs 50 szavas szókincse. Ha tehát 2-2 és fél éves kor között nem tapasztalunk változást, mindenképp javasolt a logopédiai fejlesztés, ahol a szakember vezetésével például éneklős, mondókázós és mozgásos foglalkozásokon, játékosan lehet fejlődést elérni.
 

Beszédfejlesztés óvodáskorban

Ebben az életkorban már igazán komoly beszélgetéseket folytathatunk a gyerekkel, fejlődik a szókincse, megfigyelheti a szájmozgást, a mimikát, ezekből is rengeteget tanulhat. Mindehhez pedig a csoda fejlesztő eszközünk: a meseolvasás. Nézegessünk képes könyveket, ha megnevez egy állatot, akkor egészítsük ki egy plusz szóval. Például: cica – igen, fekete cica. Olvassunk történeteket, nagy átéléssel, a hangunkat és arckifejezésünket is változtatva. Beszélgessünk a történetről, hagyjuk, hogy kérdezzen és kérdezzük mi is őt.

A másik véglet – fecsegő csemeték

A gyerekek különbözőek, míg az egyiküknél a beszédfejlesztésre kell koncentrálnunk, a másik mellett szinte megszólalni is nehéz, mert állandóan kérdez vagy a szavunkba vág. Igen, ezt is tanulni kell, meghallgatni másokat. Nem azelőtt bekiabálni a választ, hanem megvárni, amíg az óvónéni befejezi a kérdést, vagy elolvassa a mesét. Kivárni, amíg Anya telefonál, vagy a gyerekekkel közös játékban meghallgatni a többieket. 

Kisebbeknél még teljesen természetes, ha azonnal mondja a közlendőjét, de idővel meg kell tanulnia, hogy nem vághat mások szavába. Ezt a képességet iskoláskorra várhatjuk el a gyerektől. Az önkontrollt, az önfegyelmet kell fejleszteni ilyen esetben. Így fogja tudni a beszédét is kontrollálni. 

Minden olyan játék hasznos, ahol az teljesít jól, vagy az nyer, aki képes a megadott utasítások szerint reagálni az adott pillanatban. Játék lehet, ha fogunk egy plüssállatot vagy labdát és körben leülünk a családdal. Tegyünk fel kérdéseket, vagy mondjunk egy fél mondatot, de csak az fejezheti be, akinél a plüss vagy labda van. Aki válaszolt, az lesz a következő kérdező és adja tovább annak, akit felszólít. A szoborjáték is jó önkontroll fejlesztő – zenére táncolhat, mozoghat, de ha elnémul a zene, nem szabad megmozdulni -, a ritmus visszatapsolása és a szólánc játék pedig remek eszköz arra, hogy gyakorolja, hogyan kell a másikra figyelni. 

Forrás: Játékliget 
Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük