Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

A két évnél fiatalabbaknál okoz tömeges megbetegedést idén az RSV

A Semmelweis Egyetemen az elmúlt hónapokban nyolc-tízszeresére nőtt a légúti tünetekkel klinikán kezelt kisgyerekek száma. A hirtelen egészségromlást esetükben nem a koronavírus, hanem egy másik, felsőlégúti betegségekért felelős kórokozó, az ún. RSV (respiratory syncytial virus) okozta. Az RSV egy régóta ismert, nagyon virulens kórokozó, mely cseppfertőzéssel terjed, de évtizedek óta nem idézett ekkora járványt, mint idén - mondta el honlapunknak dr. Szabó Attila. A Klinikai Központ gyermekgyógyász elnöke beszámolt arról is, hogy főként a kora- és újszülöttekre, valamint a csecsemőkre jelent nagy veszélyt a megbetegedés, esetükben nagyobb eséllyel alakul ki a kislégutak súlyos gyulladása (bronchiolitis), vagy akár tüdőgyulladás is, mely akadályozza az oxigénfelvételt.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A két évnél fiatalabbaknál okoz tömeges megbetegedést idén az RSV

Az RSV-fertőzés szezonja a késő őszi, még inkább a téli hónapokra esik, idén azonban ebben is változást látunk, mert az egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján már október elejétől nagy létszámú betegforgalmat tapasztaltunk az RSV miatt – mondta dr. Szabó Attila. Hozzátette: a kórokozó gyors terjedésének kedvez a lappangási időszak, amely az első tünetek megjelenéséig, átlagosan 4-5 napig tart. A már megfertőződött személy, ez idő alatt is átadhatja a kórokozót a környezetében lévőknek. A betegség óvodás, iskolás korban, nagyobb gyermekeknél, vagy a felnőttek esetében általában nem okoz súlyos problémát, jellemzően orrfolyás, hőemelkedés, étvágytalanság (egyszerű nátha) képében jelentkezik, ezért ők elsősorban a vírus terjesztése szempontjából jelentenek magas kockázatot.

dr. Szabó Attila gyermekorvos

A gyermekorvos arra hívja fel a figyelmet, hogy jelenleg nincs a vírus által okozott fertőzésre célzott terápia, vagy gyógyszer, ezért a megelőzésre különös hangsúlyt kell fektetni, melynek eszköze a COVID-19 járvány során megszokottá vált: gyakori kézmosás, maszkhasználat, felületfertőtlenítés, szociális távolságtartás. Az RSV szilárd felületeken (például ajtókilincs, telefon) körülbelül 7-8 órán át marad fertőzőképes.

A felsőlégúti tünetekkel akkor kell azonnal orvoshoz fordulni, ha szapora légzést, zihálást, rohamokban jelentkező, csillapíthatatlan köhögést észlelünk a kisgyerekeknél. A kora-, vagy újszülöttek esetében a táplálási nehezítettség is fontos figyelmeztető jel lehet a kiszáradás veszélye miatt. Kórházi ápolást azok a gyermekek igényelnek, akiknél kialakult a kislégutak súlyos gyulladása és oxigénterápiára, vagy a kiszáradás miatt infúziós kezelésre, esetleg megfigyelésre szorulnak. „Idén a korábbi évtizedektől eltérően eltérőn 6 éves korig találkoztunk kórházi kezelést igénylő esetekkel” – mondja dr. Szabó Attila.

Az RSV fertőzés megelőzésére hagyományos védőoltás nincs, de a legmagasabb kockázati csoportba tartozó gyermekek (2 éves kor alatt) jogosultak úgynevezett passzív immunizációra, ami az ellenanyag izomba történő beadását jelenti. De ez csupán rövidtávú védettséget biztosít. A fertőzés beazonosítására létezik gyorsteszt, illetve a koronavírus járvány alatt megismert gyermekkori PCR- vizsgálat hozhat biztos eredményt – mondja az elnök. A pozitív teszt ebben az esetben nem jár sem karanténkötelezettséggel, sem automatikus kórházi felvétellel.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük