Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Elhunyt a 17 éves újpesti diák, akit pár napja a tanárainak kellett újraéleszteni

Ákos az iskolai fociedzés előtt esett össze minden előzetes jel nélkül.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Elhunyt a 17 éves újpesti diák, akit pár napja a tanárainak kellett újraéleszteni

Múlt héten edzésre készültek a tanulók, amikor a 11. osztályos fiú az öltözőből kilépve rosszul lett. Ezután magához tért, ám nem sokkal később újra összeesett, és ekkor már a légzése is leállt.

Tornatanára, Buda Tibor és két kollégája azonnal megkezdték a fiú újraélesztését a mentők instrukciói alapján. Ákost kórházba szállították, és úgy tűnt, állapota stabilizálódik – ám végül szervezete feladta a harcot és szombaton életét vesztette.

"Hiábavaló volt minden küzdelem, reménykedés, az öröm a kezdeti jó híreknek. És mi, akik itt maradtunk értetlenül állunk, hogyan történhetett ez meg.

A Könyves Kálmán Gimnázium tanárai, dolgozói és minden diákja osztozik a család megrendülésében és mély fájdalmában.

A következő hét tanítási nap a gyászé lesz a Könyvesben. A Díszteremben lehet mécsest, gyertyát gyújtani, virágot elhelyezni Ákos emlékére" – írják az iskola honlapján.

 

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük