Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Az erős immunrendszerhez mikrobákra van szükségük a gyerekeknek – ezért egészségesebbek a vidéki gyerekek

Nagyanyáink szerint a gyereknek évente hét kiló koszt meg kell ennie. A tudomány mai állása nem áll távol ettől a nézettől. Az elhízás, a gyulladásos bélbetegségek, az allergia, az asztma és az autizmus aránya is növekszik, ez pedig a túlzott higiéniára is visszavezethető. Félreértés ne essék: egy világjárvány közepén nagyon fontos a fertőtlenítés és gyakori kézmosás, normális körülmények között azonban nem minden esetben szükséges. Például amikor nyakig saras a játszótéren. Vagy ha kutyát simogat. A kezünkre kerülő mikrobák segítenek ugyanis abban, hogy az immunrendszerünk hatékonyan fel tudja venni a harcot a fertőzésekkel szemben.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Az erős immunrendszerhez mikrobákra van szükségük a gyerekeknek – ezért egészségesebbek a vidéki gyerekek

"Hadd egyenek földet!" – A túlzott higiénia betegségekhez vezethet

Akárcsak a gyakori antibiotikum használat, úgy az is káros hatással lehet a gyerekek immunrendszerére, ha rendszeresen fertőtlenítjük a kezét, vagy antibakteriális szappannal mossuk meg – állítja Marie-Claire Arrieta mikrobiológus, a Hadd egyenek földet című könyv társszerzője. A járványhelyzet természetesen mindezt felülírja, de más körülmények között érdemes megfontolni a szakértő tanácsait.

Gondoljunk csak bele, mi miket csináltunk gyerekkorunkban. Havat ettünk, saraztunk, rohangáltunk az állatok között. A kezünket nem fertőtlenítették állandóan, mégsem voltunk olyan sokat betegek. Talán pont ezért.

saraznakSuraphat Nuea-on fotója a Pexels oldaláról

A mikrobiológusok ugyanis állítják: a túlzott higiénia számos krónikus betegség kialakulásához vezethet, például elhízáshoz, allergiához vagy gyulladásos bélbetegséghez.

”A mikrobium, vagy bélflóra egészsége az első pár évben meghatározhatja az egész életünket. Születésünkkor még nincsenek mikrobáink, ilyenkor még fejletlen az immunrendszer. Amikor a szervezet mikrobákkal találkozik, az immunrendszer máris működésbe lép. Ez segít abban, hogy le tudjuk győzni a fertőzéseket” – állítja Arrieta mikrobiológus.

Mint mondja, ha a gyerek szervezete nincs kitéve a mikrobákkal való találkozásoknak, akkor az immunrendszere nem tudja majd felvértezni magát a betegségekkel szemben.

Sokan osztják Arrieta véleményét, és több szakértő is állítja: a túlzott tisztálkodás betegségekhez, a túlzott sterilitás pedig allergiához vezethet.
 

Nem kell kifőzni a cumit, ha kiesett a baba szájából!

baba cumizikBen Kerckx képe a Pixabay-en

Ha mindent alaposan lesikálunk, mielőtt a baba szájába adjuk, az növelheti az asztma kialakulásának esélyét – állítja Arrieta, a kanadai mikrobiológus. Vagyis elég, ha a cumit mi magunk nyaljuk le, mielőtt a baba szájába adjuk, és nem kell azonnal lemosni a kezéről a földet, ha az udvaron játszott.
 

A vidéki gyerekek ezért betegek ritkábban

A kutatások azt mutatják, hogy a városi gyerekek körében számos betegség gyakoribb. Például az asztma is. Azok a gyerekek, akik vidéken, mezőgazdasági környezetben, állatok között nőnek fel, sok mikrobával találkoznak, így az asztmás megbetegedés is ritkább az ő esetükben.

A mikrobiológus azt mondja: ”Nyugodtan játsszon a baba a kutyával!”
 

A kutyadoki is azt ajánlja: kisállatot minden gyereknek!

Varga Károly gyerekorvos Kutyadoki néven híresült el, hiszen rendelőjében a kis betegeket kutyája, Dr. Rex is fogadja.

kutyával rendelFotó: Dr. Rex Facebook-oldala

A németjuhász kinyitja a rendelő ajtaját, ha a következő beteget szólítják. Odaviszi gazdájának a gyógyszeres tasakot és a telefont is, ha csörög. Ha pedig a doktor bácsi belenéz a kisgyerek szájába, szolidaritásból ő maga is kitátja a száját.

Elmondása szerint a kutya nagyon jó hatással van a gyerekekre, egyből megnyugszanak a vizsgálat alatt. Ráadásul ahogy a kutyadoki fogalmaz, a kutya a legjobb immunerősítő.

”Sokszor kérdezik tőlem, hogy milyen immunerősítőt javasolok. Ha kutyája van valakinek, akkor azzal biztos, hogy ki kell menni a szabadba, a friss levegőn való séta vagy kocogás pedig erősíti az immunrendszert. Ha pedig egy gyerek kutyával együtt nő fel, az nemcsak testileg, de lelkileg is nagyon jó hatással van rá.”

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük