Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Ez mentheti meg az életet súlyos allergiás reakció esetén, nem a kalcium – megszólalt a Magyar Gyerekmentő Alapítvány

Mogyorós tortát evett az iskolában egy hétéves kisfiú, aki ezután allergiás rohamot kaphatott és már a mentők sem tudtak rajta segíteni. A tragédia kapcsán a Magyar Gyerekmentő alapítvány elmondta, mi az egyetlen dolog, ami ilyenkor életet menthet: egy előretöltött adrenalin tartalmú önadagoló "toll" (Epipen Junior/Anapen Junior). Ezt a tünetek esetén azonnal, izomba kell beadni.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ez mentheti meg az életet súlyos allergiás reakció esetén, nem a kalcium – megszólalt a Magyar Gyerekmentő Alapítvány

Teendők súlyos allergiás reakció esetén

Epipen: azonnal, izomba kell beadni 

Életveszélyes, anafilaxiás túlérzékenységi reakciót válthatott ki a 7 éves kisfiúnál az iskolában elfogyasztott torta, ami mogyorót is tartalmazott. Ahogy azt korábban írtuk, a kisfiú közvetlenül a tortaevés után rosszul lett, hányt, szülei azonnal érte mentek, hogy orvoshoz vigyék. Útközben azonban meg kellett állniuk egy benzinkúton, mert a kisfiú már levegőt sem kapott. A mentők hosszan küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni.

Az eset után a Magyar Gyerekmentő Alapítványhoz rengeteg kérdés érkezett. Aggódó szülők írtak, akiknek a gyereke ételallergiás. Azt szerették volna megtudni, hogy a kalcium ilyenkor hatásos-e, illetve hogy mi a teendő anafilaxia, vagyis súlyos allergiás reakció esetén.

A bejegyzésben hangsúlyozzák: ”Fulladással, vérnyomáseséssel járó allergiás reakcióban egy előretöltött adrenalin tartalmú önadagoló „toll” ( Epipen Junior/Anapen Junior) használata menthet életet, melyet igazoltan súlyos allergiás betegek részére írhat fel az orvos. Ezt az injekciót anafilaxiás tünetek esetén azonnal, izomba kell beadni.”
 

"Egy 7 éves, mogyoróallergiás kisfiú életéért küzdöttünk a napokban, sajnos sikertelenül. Vélhetően az iskolában elfogyasztott, mogyorót is tartalmazó torta válthatott ki életveszélyes, úgynevezett anafilaxiás túlérzékenységi reakciót, mely akár percek alatt fulladáshoz, szívmegálláshoz vezethet.

A tragédia kapcsán, melyet a média is közzétett, több, ételallergiás gyermeket nevelő szülő kérdezte tőlünk, mit lehet tenni hasonló esetben, segíthet-e a kalcium. A válasz egyértelműen nem, a KALCIUM NEM használ sem enyhe, sem súlyos allergiás reakciók esetén.

Fulladással, vérnyomáseséssel járó allergiás reakcióban egy előretöltött adrenalin tartalmú önadagoló „toll” ( Epipen Junior/Anapen Junior) használata menthet életet, melyet igazoltan súlyos allergiás betegek részére írhat fel az orvos. Ezt az injekciót anafilaxiás tünetek esetén azonnal, izomba kell beadni. Látjuk, hogy a kommentekben felmerülnek kérdések egyéb gyógyszerekkel kapcsolatban. A szteroidos kúp allergiás reakcióra is megfelelő kezelés lehet. Anafilaxiában (életveszélyes, nagyon súlyos allergiás reakció, mely fulladással és vagy keringészavarral jár) azonban adrenalin adása a megfelelő terápia" – írja a Magyar Gyerekmentő Alapítvány a Facebook oldalán. 

Nem értik a szülők, miért nincs az óvodákban, iskolákban Epipen

Egy ilyen adrenalin tartalmú önadagoló "toll" körülbelül 16 ezer forintba kerül. A kommentelők közül sokan írták, hogy jó lenne, ha a bölcsödékben, óvodákban és iskolában az elsősegélydoboz tartalmazna egy ilyen életmentő szert.

Egy édesanya azt írta kommentben, hogy bár gyerekének nincs diagnózisa allergiáról, ő biztonsági okokból óvodakezdés előtt felíratta az Epipent, és odaadta az óvónőknek, hogyha baj van, akkor használják, akár az ő gyereke, akár más gyerek életmentéséhez.

A Családinetnek nyilatkozott egy édesanya, akinek az 5 éves gyereke mogyoróallergiás.

”3 éves korában derült ki a mogyoróallergia. Sajnos rohamot is kapott, az eset után több napig kórházban voltunk. Senkinek nem kívánom azt a 15 percet, amit akkor éltem át, amikor a gyerekem életéért küzdöttek. A kisfiam pontosan tudja, hogy csak olyan édességet ehet, ami be van csomagolva, és megnézte előtte egy felnőtt, hogy mik az összetevők. Az óvónők és a többi szülő is tudja, hogy allergiás, ezért nálunk az óvódában csakis minden mentes torta lehet, amikor valakit felköszöntünk.”

De beszéltem olyan anyukákkal is, akik azt mondták, hogy náluk pont az ilyen allergiák és egyéb érzékenységek miatt nincs az óvodában torta, ha valakinek születésnapja van, azt egy dallal szokták felköszönteni.
 

Az anafilaxiás reakció tünetei
 

  • bőrviszketés
  • kiütések
  • kipirulás
  • az ajkak, a torok, a nyelv, a kezek és a lábak duzzadása
  • hányinger, hányás
  • hasi görcsök
  • zihálás
  • eszméletvesztés

Az adrenalin képes kivédeni az anafilaxia halálos kimenetelét azáltal, hogy összehúzza az ereket és ellazítja a tüdő izmait, hogy javulhasson a légzés. De a duzzadást is csökkenti és serkenti a szívverést.

Az Epipen használata

A következő videóban gyerekek magyarázzák el (angolul) és mutatják be egy társukon, hogy kell használni az Epipent. Fontos azonban tudni, 15 kg-os testtömeg alatt az Epipen Junior alkalmazhatóságát a kezelőorvosnak egyénileg kell meghatározni. Alkalmazása nem ajánlott 7,5 kg-nál kisebb testtömegű gyermekeknek, kivéve életveszély esetén és orvosi felügyelet mellett. Mielőtt beszereznéd, mindenképp beszélj róla a gyermekorvosoddal! Bővebb információ: Epipen Junior
 

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük