Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Február 4. – a Rák Világnapja – Életmentő lehet a korai szűrés, figyeljünk a tünetekre, nem minden írható a koronavírus számlájára!

Bár a legtöbb, egészséggel kapcsolatos aggodalmat továbbra is a koronavírus-járvány okozza - és úgy tűnik, ez egy ideig még így is marad -, azért figyelmet kell szentelnünk azokra a szűrésekre is, amelyek az életkorból vagy a kockázati tényezőkből adódóan szükségesek lehetnek.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Február 4. – a Rák Világnapja – Életmentő lehet a korai szűrés, figyeljünk a tünetekre, nem minden írható a koronavírus számlájára!

A Rák Világnapja a Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) kezdeményezésére jött létre, melyet minden év február 4-én tartanak meg világszerte. A világnap célja, hogy a figyelmet a megelőzés fontosságára, a betegséggel kapcsolatos ismeretek terjesztésére és a betegellátás javítására irányítsa. Ennek apropóján a tüdőrákkal kapcsolatos tünetekre szeretnénk felhívni a figyelmet, hiszen a daganatos betegségek közül a tüdőrák szedi a legtöbb áldozatot Magyarországon és világszerte is, férfiak és nők között egyaránt.1

A koronavírus-járvány okozta leterheltség, a korlátozó intézkedések miatt az egészségügyi rendszerek a világ legtöbb országában nehezen tudják a járvány előtti szűrőkapacitást fenntartani, holott számos betegség esetében különösen fontos lenne, hogy már a tünetek jelentkezése előtt, korai fázisban kiszűrjék a betegséget, és mielőbb megkezdjék a megfelelő terápiát.

A tüdőrák jellemzően ilyen: a szűrővizsgálatok akkor is kimutathatják a betegséget, ha az még tünetmentes. Ezért különösen fontos, hogy rendszeres tüdőszűrésen vegyünk részt – a gyakoriság kapcsán a háziorvos tud megfelelő tanácsot adni, hiszen ő ismeri a páciensei kockázati tényezőit.

 

A tüdőrák tünetei

A tüdőrák kezdeti tünetei más betegségekre is utalhatnak, akár koronavírusra is. Ilyen például a köhögés, a légszomj és a mellkasi fájdalom. Nagyon fontos ezért, hogy tünetek jelentkezése esetén minél előbb keressük fel orvosunkat az egyértelmű diagnózis érdekében. Persze a betegség előrehaladtával már egyértelműbb tünetek is megjelennek, ilyen a fáradtságérzet, a nyelési nehézség, a véres köpet, de az étvágytalanság és fogyás, a vérszegénység és sápadtság is jellemző lehet.2

 

Ki lehet érintett?

Sokan úgy gondolják, hogy őket nem fenyegeti a tüdőrák, hiszen nem dohányoznak, azonban a valós helyzet más. Az igaz, hogy a dohányzók körében a nemdohányzókhoz képest tizenkétszer gyakoribb a betegség kialakulása, de a tüdőrákos betegek 25%-a a nemdohányzók közül kerül ki.3

Hogy lehet ez? A dohányzó mellett annak környezete is ki van téve a káros füstnek, ez a már ismert passzív dohányzás. Ezenkívül ismeretes az is, hogy a harmadlagos dohányfüst is lehet rákkeltő: zárt helyiségben a dohányfüst megtelepszik a bútorokon, textíliákon, a benne lévő nikotin pedig reakcióba lép a szoba levegőjének egyéb összetevőivel, és rákkeltő nitrozaminok keletkeznek.4

Emellett fertőzéseknek, hormonális tényezőknek is lehet rákkeltő hatása, sőt a genetikai adottságok – a családban előfordult daganatos megbetegedések – is befolyásolják a tüdőrák kialakulásának kockázatát.

 

Van megoldás?

A legfontosabb azonnali tennivaló a rizikótényezők kiszűrése: a dohányzásról való leszokás, az olyan helyzetek elkerülése, ahol passzív dohányzásra kényszerülünk. Bár a nikotin erős függőséget okozhat, de tudjuk, hogy nem lehetetlen feladat a leszokás, amelynek nem csak hosszú távú előnye létezik, hanem azonnal észrevehetjük a változást: javul a vérkeringés, a légzés, a szervezet oxigénellátottsága, ami erősíti az immunrendszert is.

Ezen kívül az egészséges táplálkozás, a mozgás nagyon sokat tud segíteni abban, hogy fizikai állapotunkat hosszú ideig megőrizzük, így a fertőzések, megbetegedések is nagyobb eséllyel kerülnek el.

És amit nem lehet eléggé hangsúlyozni, az a szűrővizsgálat jelentősége, amellyel a megbetegedés korai fázisa, de akár már a rákot megelőző állapot is kimutatható. Ha veszélyeztetett csoportba tartozunk, akkor ne feledkezzünk meg erről, hiszen ahogy fejlődnek a terápiás lehetőségek, úgy nő a korai felismerés jelentősége is. A kezdeti fázisban felismert daganatos betegségek lényegesen nagyobb arányban gyógyíthatóak, mint a későbbi stádiumban diagnosztizáltak. A korai felismerés és a személyre szabott kezelés mielőbbi elkezdése növeli a daganatos megbetegedések túlélésének esélyét: a műtétek, a modern kezelések és gyógyszerek jelentősen javíthatják a beteg életkilátásait.

Megalapozottan reménykedhetünk abban, hogy tavaszra a koronavírus lényegesen kisebb terhelést jelent majd az egészségügy számára, mint a téli hónapokban. Érdemes újra átgondolni, a háziorvossal átbeszélni, hogy milyen szűrések lehetnek időszerűek, még akkor is, ha nincsenek tünetek.

1 A tüdőrák – alapfogalmak és kockázati tényezők | orvosiLexikon.hu
2 Tüdőrák | Magyar Rákellenes Liga (rakliga.hu)
3 Lung cancer in never smokers: disease characteristics and risk factors – PubMed (nih.gov)
4 Harmadlagosan is árt a dohányfüst (medicalonline.hu)

Nyitókép: Shutterstock

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük