Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Egy gombelem végzett az egyéves kisfiúval – életveszélyes, ha ezeket lenyeli a baba

Egy majommal játszott a kisfiú, amikor valahogy kivette a játékból az egyik elemet és lenyelte. A kórházban sokáig küzdöttek az életéért. Mutatjuk, hova kell fordulni, ha a kicsi lenyelt valamit.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Egy gombelem végzett az egyéves kisfiúval – életveszélyes, ha ezeket lenyeli a baba

Az elem lyukat égetett a szívébe

Nem vették észre a szülők, hogy a kisbabájuk, Hughie Macmahon kivette az egyik elemet a zenélő plüssmajomból, majd a szájába vette és lenyelte – írja a Daily Mail.

Az elem megakadt a kisfiú torkán. A szülők azonnal kórházba mentek vele, ahol sokáig küzdöttek a gyerek életéért. Az elem azonban elkezdte szétmarni a szöveteket, mérgezéses tünetek jelentkeztek és a kisfiúnak belső vérzése is lett. Az elem érmenagyságú lyukat égetett a szívébe.

Sajnos a szülőknek el kellett engedniük a gyermeküket.

Az édesanya így nyilatkozott:

”Nem is tudtam mik ezek, de mindenben benne vannak. Senki sem figyelmeztetett a gombelemekre. Sokkal inkább azon aggódtam, hogy nehogy vegyszerhez nyúljon, leessen a lépcsőről vagy beüsse a fejét.”
 

Pakoljunk el mindent, ami veszélyes lehet!

A gyerekek szinte mindent a szájukba vesznek, amit csak találnak, és le is nyelnek, ha nem lépünk közbe időben. Éppen ezért nagyon fontos, hogy már a kúszás-mászás időszakában minden olyan tárgyat pakoljunk el a gyerek közeléből, amely veszélyes lehet.

Ha látszólag veszélytelen tárgyról van szó, akkor figyelni kell a székletet, azzal távozni fog. 
 

Néhány tárgy azonban kifejezetten veszélyes is lehet:

  • például egy gombelem, amelynek tartalma kioldódhat a belekben,
  • vagy egy biztosítótű, amely nyitott állapotban elhaláshoz is vezethet.

”Sokszor hívnak, hogy nem tudják, hogy lenyelte-e, de nem találják a gombelemet. Ilyenkor mindig mondom, hogy alaposan nézzenek körül. Az elem, főleg ha többet nyelt le, nagyon veszélyes tud lenni, a kiszabaduló savas anyag ugyanis elhaláshoz vezethet. De ugyanilyen veszélyes a biztosítótű nyitott állapotban, ha a nyelőcsőben megakad és felsérti, akkor egy komoly nekrózist, elhalást is okozhat” – figyelmeztet Varga Károly gyerekorvos.

Ha egy gyerek lenyel egy gombelemet és az megakad, akkor órák alatt lyukat éget a nyelőcsőbe. Ha pedig teljesen lenyeli a gyermek, belső vérzést is okozhat a kiáramló sav.

  • De veszélyes lehet a sós mogyoró is, ami ha megszívja magát, akkor tüdőgyulladáshoz vagy fulladáshoz is vezethet.
  • A gyerekorvos felhívja a figyelmet, hogy a vegyszerek, gyógyszerek és a fagyálló is mindig jól zárható helyen legyen, ahol a gyerek nem fér hozzá.

Ha gyanús, hogy beleivott valamibe, akkor érdemes felhívni a Heim Pál Kórház toxikológiai osztályát, ott tudnak segíteni a leggyorsabban.

”Ezek a maró hatású anyagok nagyon ki tudják marni a nyelőcsövet. Vagy ha például gyógyszerbe iszik a gyerek. Egy paracetamol tartalmú gyógyszernél ugyanis a terápiás és a mérgező adag között nagyon kicsi a különbség. Ha a paracetamolból többet iszik, akkor a máját károsítja. Volt is egy ilyen esetem, mondtam, hogy azonnal forduljanak toxikológiára, és ki is mosták a gyomrát.”

A szakértő továbbá azt javasolja, hogy ásványvizes vagy üdítős üvegben ne tároljunk veszélyes anyagokat, hígítót, festéket, ecetet, stb., mert ez is könnyen veszélyforrás lehet.

Dr. Varga Károly arra is felhívja a figyelmet, hogy ilyen esetben semmiképp ne hánytassuk a gyereket.

”Ha a maró anyagot visszaöklendezi, akkor még nagyobb kárt okoz. Ha lenyelte és hánytatjuk, esetleg azt nyeli félre. Etetni, itatni viszont lehet, a folyadék segíthet abban, hogy levigye.”
 

Légúti idegentest és fül-orr-gége ügyelet

Fontos, hogy a tünetek nem mindig azonnal jelentkeznek, ezért ha tudjuk vagy sejtjük, hogy valamilyen veszélyes dolgot nyelt le gyerekünk, a Légúti idegentest és fül-orr-gége ügyeleten tudunk érdeklődni.

Idegentest, félrenyelés esetén:
 

  • Hétfő: Heim Pál Gyermekkórház
  • Kedd: Heim Pál Gyermekkórház
  • Szerda: Bethesda Gyermekkórház
  • Csütörtök: Szent János Kórház
  • Péntek, szombat, vasárnap: változó, lásd: gyermeksos.hu

Kórházak elérhetősége:
 

  • Heim Pál Gyermekkórház Tel.: 061/459-91-00, Cím: 1089.Bp., Üllői út 86.
  • Bethesda Gyermekkórház Tel.: 061/364-90-20, Cím: 1146. Bp., Bethesda u.3-5.
  • Szent János Kórház Tel.: 061/459-91-00, Cím: 1125.Bp., Diós árok 1.

 

Indexkép: Pixabay fotója a Pexels oldaláról

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük