Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

Programokkal, nyuszisimogatóval készül a húsvétra az Állatkert

Nyuszisimogatóval, családi kézműveskedéssel és rengeteg élménnyel, látnivalóval várják a látogatókat a Budapesti Állatkertben a húsvéti hosszú hétvégén. Lesz jelképes nyuszi örökbefogadás is, és sok kisállatot is megcsodálhatnak a látogatók. Nagypénteken születésnapi köszöntést is tartanak, ezen a napon lesz 45 éves a kert legidősebb gorillája.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Programokkal, nyuszisimogatóval készül a húsvétra az Állatkert

A hagyományoknak megfelelően rengeteg programmal, élménnyel, látnivalóval készül a húsvéti hosszú hétvégére a Fővárosi Állat- és Növénykert. A gyerekeket az Állatkert két különböző pontján nyuszisimogatóval várják a nagypéntektől húsvét hétfőig tartó időszak mind a négy napján. A simogatható nyuszik „váltott műszakban” teljesítenek majd „szolgálatot”, az állatkerti munkatársak folyamatos felügyelete mellett. Ennek a programnak az élményen túl az is a jelentősége, hogy az Állatkert, amellett, hogy igyekszik felhívni a figyelmet a felelős nyúltartásra, alternatívát is szeretne kínálni azoknak a családoknak, akik belátják, hogy nem tudnának hosszú távon gondoskodni egy nyúlról, de nem szeretnék, ha a gyerekek kimaradnának a „nyuszi-élményből”. Ugyanezen okok miatt az Állatkerti Alapítvány jelképes húsvéti nyuszi örökbefogadást is szervez.

Nagyszombaton és húsvét vasárnapján kreatív kézműveskedéssel is várják a gyerekeket, családokat. Ilyen program két helyszínen is lesz: az Állatkert főbejáratánál, illetve a Majorságban, az állatsimogató mellett.

Az Állatkert munkatársai számos további közönségprogrammal, látványetetéssel, állatbemutatóval is készülnek. Többek között lesz merüléses cápaetetés, illetve cápatréning, sörényes hangyász látványetetés, bonsai bemutató, trópusi növényszemle, oroszlánfóka tréning és elefántiskola is.

Különösen sok most a cseperedő kisállat! Egy részüket, így a nemrég született kecskegidákat, kisbárányokat, illetve az Ella nevű kisbocit a háziállatokat bemutató Majorságban láthatja a közönség. De gyermekáldás volt a Pálmaházban lakó, veszélyeztetett fajnak számító arany oroszlánmajmoknál is: a szüleik hátán csimpaszkodó kölyköket egy kis szerencsével már meg lehet csodálni. Továbbra is nagy népszerűségnek örvend Samu, a kiselefánt, aki nemsokára egy éves lesz, a két párduckölyök, valamint az óriásvidra kölykök is.  

Nagypénteken, azaz április 15-én a húsvéti programok mellett egy születésnapot is ünnepel az Állatkert. Liesel, a kert legidősebb gorillája ugyanis ezen a napon tölti be 45. életévét. Az ünnepeltet délelőtt 10 órakor köszöntik fel, ezt követően pedig egészen délután 4-ig a Jane Goodall Intézet várja a természetvédelem és az emberszabásúak iránt érdeklődő közönséget a gorilláknak is otthont adó Emberszabásúak Házában. Az innen a Varázshegy felé vezető üvegfolyosó egyúttal egy kiállításnak is helyet ad az „Egy hely, ahol jó lenni” című rajzpályázat válogatott alkotásaiból.

húsvéti programok az Állatkertben

 

Programok a Margitszigeti Kisállatkertben is!

A Fővárosi Állat- és Növénykert által működtetett Margitszigeti Kisállatkertben is lesznek programok a húsvéti hosszú hétvégén. Nagypéntektől húsvét hétfőig minden nap 10-től 16 óráig húsvéti kézműveskedés, 13 órai kezdettel pedig a Kisállatkertben lakó állatok vezetéses bemutatása várja a családokat. Napközben a pónilovakkal testközelből ismerkedhetnek a gyerekek.

Nyitókép: Facebook / Fővárosi Állat- és Növénykert

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük