Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

A gyereknap valódi üzenete évtizedek óta nem volt olyan aktuális, mint most

Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta az országok számára, hogy tartsák meg az egyetemes gyereknapot. Ma a gyereknap a vásárlásról, a tömegprogramokról szól, a valódi üzenete azonban három évtizede nem volt ilyen aktuális.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A gyereknap valódi üzenete évtizedek óta nem volt olyan aktuális, mint most

Egy nap, ami a gyermekekről szól

– Az ENSZ javaslata alapján a gyermeknap fő célja, hogy felhívja a figyelmet a világ gyermekeinek helyzetére, jólétére, a rossz körülmények között élőkre, a család nélkül nevelkedőkre. Könnyen belátható, hogy napjainkban különösen fontos az üzenete, hiszen gyermekek tízezrei kényszerültek elköszönni édesapjuktól úgy, hogy talán többé nem is látják, egyetlen hátizsákkal hagyták el az otthonukat, az addig biztonságosnak hitt életüket – mondja B. Szirtes Dóra, Ösztönanyu, aki szerint érdemes szemléletet váltani akkor, amikor a gyermeknapra készülnek a családok.

– A gyermeknap lényege, hogy hálásak vagyunk a gyermekünknek azért, hogy van és emlékeztetjük magunkat arra a pillanatra, érzésre, amit születésekor megéltünk, s arra a kicsit sem könnyű feladatra, amit vállaltunk: szülőjeként kísérjük egy életen át. Beszélgethetünk erről vele is és együtt hálát adhatunk azért, hogy ott vagyunk egymásnak, hisz ez a legfontosabb! Természetesen fontos, hogy mindezt a maga szintjén mondjuk el neki és próbáljuk kihagyni a tárgyiasítást (mi mindened van), például így: „Ez a családunk, itt vagyunk egymásnak, szeretjük és segítjük egymást. Ettől leszünk boldogok!” Egy egészen pici gyermekkel még nem tudunk erről mélyebben beszélgetni, azonban fényképeken visszaemlékezhetünk születésére, újszülött korára és elmondhatjuk: „Szeretlek! Puszi és ölelés mindig van!” – teszi hozzá a Montessori pedagógus.

Minőségi idő és értékes családi programok váltsák fel a tömegfogyasztást

A szakértő úgy véli, hogy életkoronként más és más módon érdemes megközelíteni a gyereknapot. Ahol van nyitottság, mesélhetünk a nehezebb sorsú gyermekek életéről, s vihetünk nekik együtt adományt, vagy épp elmehetünk együtt játszani velük. Nem kell feltétlen szervezeteket keresni, könnyen lehet, hogy van egy szomszéd, óvodás- vagy iskolatárs, esetleg menekültek a környezetünkben, akiknek jól esne együtt tölteni a napot velünk.

Az egy-két éves gyermekek még egyáltalán nem értik, mi az, hogy gyereknap, ilyenkor az ünnep leginkább a szülőknek szól, a meghitt családi együttlétről. Ekkor nem cél az, hogy elmenjünk egy zsúfolt koncertre, hiszen a gyermek alapvetően akkor boldog, ha a szüleivel van egy ismerős környezetben és ez neki éppen elég.

– Három-négy éves gyermek esetében már érdemes megkérdezni, hogy mit szeretne csinálni. Ne lepődjünk meg, ha a legegyszerűbb, legkedvesebb dolgokra fognak vágyni és örüljünk annak, hogy a kívánság középpontjában a közös családi tevékenység lesz. A gyermekek általában közös játékot szoktak kérni ebben a korban, például hogy építsünk vonatsínt vagy labdázzunk együtt, nem pedig zsizsgő vásárokat, hatalmas forgatagot, utazást. Hanem azt, hogy az otthonukban a szüleikkel minőségi időt töltsenek el – teszi hozzá B. Szirtes Dóra.

Ettől az életkortól jó móka lehet fordított napot tartani, amikor ők lehetnek a szülők, ők dönthetnek az aznapi programokról, tevékenységekről, ebédről, vagy épp a délutáni alvásról. Ilyenkor jól láthatjuk magunk is, hogy mik számukra a valóban fontos dolgok.

A nagycsoportos óvodások és kisiskolások megint másfajta kívánságot fogalmazhatnak meg, az ő korosztályuknak már valóban értékes program lehet egy biciklitúra, egy koncert vagy egy nagyobb szabású gyerekprogram színes, izgalmas vurslival. Természetesen ezt a korosztályt is kérdezzük meg.

– Tartozzon azonban gyermekünk bármelyik csoportba, a tömegfogyasztás helyett helyezzük inkább figyelmünk középpontjába az értékesen együtt töltött családi időt, az egymás iránt érzett szeretetet és pillantsunk bele gyermekeink szemszögébe: lássuk meg, mennyire egyszerű boldognak lenni! – tanácsolja a szakértő.

Nyitókép: depositphotos

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük