Hirdetés Partneri kampány helye
Szülés

Orvosi csoda Horvátországban: tízezerből egy alkalommal fordul elő ilyen szülés

Egy horvát nő négy kisbabát szült egyszerre a napokban. Szakemberek szerint ez egy nagyon ritka és különleges eset: mindegyik picinek külön méhlepénye volt.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Orvosi csoda Horvátországban: tízezerből egy alkalommal fordul elő ilyen szülés

Tízezerből egyszer fordul elő négyes szülés

A Jutarnji List című horvát napilap számolt be a nem mindennapi szülés történetéről. A 29 éves horvát nő császármetszéssel hozta világra négy gyermekét, akikről kiderült, hogy nem egy- vagy kétpetéjű ikrek, hanem mindegyikük egyedi.

Az édesanya természetes úton esett teherbe, a várandóssága rendben zajlott, azonban már két hónapja kórházban, orvosi felügyelet alatt állt a veszélyeztetett négyes várandósság miatt. 

A három kisfiú 40 centiméterrel és 1500 grammal, a kislány pedig 38 centiméterrel és 1500 grammal látta meg a napvilágot. 

Dr. Marko Mimica, a szülészeti klinika vezetője elmondta, hogy tízezer esetből mindössze egyszer fordul elő négyes szülés. Az pedig, hogy mindegyik baba külön méhlepényben van, és nem ikrek, még ritkább. 

"A négyes terhességek igazán ritkák, és nagyon kockázatosak is. (…) A modern orvostudomány nélkül a babáknak szinte esélyük sem lenne a túlélésre” – nyilatkozta az orvos a Slobodna Dalmacija lapban.

A kisbabákról úgy nyilatkozott: "Szerencsére a babák jól vannak, és egyelőre nincsenek nagyobb komplikációk.”

A császármetszésre a terhesség 31. hetében került sor. Az ikerterhességek általában koraszüléssel végződnek. 

"Úgy gondoltuk, hogy ez a legjobb időpont a szüléshez. Az édesanya szerencsére jól van, egyelőre még az intenzív osztályon tartjuk, de ébren van, mosolyog és nagyon boldog a kisbabái miatt. A gyerekek pedig nagyjából egyforma méretűek és súlyúak” – mondta Dr. Mimica.

Hozzátette, hogy a babák valószínűleg még elég sokáig lesznek ott a klinikán megfigyelés alatt, hiszen el kell érniük egy bizonyos súlyt és érettséget ahhoz, hogy biztonságosan hazamehessenek.

Indexkép (illusztráció): Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük