Meglepő, új nézőpont – Ezt gondold át, ha kezelhetetlen, hisztis, nyűgös a gyermeked!

"Ha kibírhatatlannak érzem a gyerekem, a külső ingereket csökkentem"

A világban való hatékony mozgásunk hátterében egy olyan agyi folyamat áll, amelynek segítségével a minket ért hatásokat jelekként azonosítjuk be. Cselekedeteinket annak szolgálatába állítjuk, amit ezek a jelek számunkra jeleznek.

Azonban a jelek beazonosítása koránt sem egyértelmű. Hogy a jeleket milyen üzeneteknek véljük, az nem csak magától a jeltől függ, hanem attól is, aki beazonosítja őket. Engem is jellemez, rólam is elmond valamit, hogy milyen szándékot tulajdonítok a gyereknek, vagy hogy milyen választ vált ki belőlem a viselkedése.

Ugyanazt a jelet mindenki másképp értelmezi

Ha a gyerek a virágokat rángatja le az ablakpárkányról, vagy a virágföldet szórja szét az ablak alatt,

• gondolhatom, hogy fáradt, és elkezdhetem engedni a kádba a langyos vizet. Talán mert kiskoromban én is rombolni kezdtem, ha fáradt voltam.
• Gondolhatom azt is, hogy fél valamitől, vagy túlpörgött, esetleg érzékenyen érintette a napközbeni közössége valamilyen bántó viselkedése. Ebben az esetben vigasztalni kezdem.
• Talán azért viselkedik így, mert a velejéig gonosz, biztos a nagyapjától örökölte… Akkor hátat fordítok, vagy kiabálok vele. (Vele?)
• Lehet, hogy azt gondolom, hogy a szeretetért, figyelemért küzd, vagy kontrollt akar szerezni az események fölött, és ezért a hatalmammal élve fordulok felé, hogy keményen megmutassam neki a határokat.

Ezekben az esetekben az összes válasz abból a feltételezésből indul ki, hogy a gyerek fárasztó viselkedése annak a jele, hogy tenni kell vele valamit, reagálni kell a viselkedésre, meg kell tiltani, vagy meg kell oldani valamit. Őt, a gyereket. Pohár víz, puha plüssállat, box-zsák, autózás, lekapcsolt villany, csokoládé, táncolás, vagy megpörgetem magam körül… Vele kell valamit tennem, mert nála van a hiba.

Lehet, hogy nem is a gyerek viselkedésén kell változtatnunk?

Létezik másfajta értelmezés is, amihez kapcsolódva más irányt vesz a szülői cselekvés. Ebben a gondolatban maradva,

ha úgy érezzük, hogy a gyerek ma valahogy iszonyatosan fárasztó és idegesítő, ez annak a jele is lehet, hogy mi, szülők pörögtünk túl. Hogy annyi inger ér minket is, hogy az ingerek sokaságában az egyik – a gyerek – már túl soknak bizonyul. Hogy nem is őt kell megszerelni…

Van olyan szülői válasz is, hogy hasonló esetben először nem a gyerekhez lép oda az ekkorra már meglehetősen ideges felnőtt, hogy igazítson rajta valamit, hanem a gyerek „rosszaságát” úgy azonosítja be, mint annak a jelét, hogy most minden mást le kell csendesítenie maga körül.

Csökkentenie kell a rá ható ingerek számát, hogy ne terhelje tovább saját magát. Le kell halkítania a világot, hogy meg tudja adni a gyereknek azt, amire valóban szüksége van: a szülő figyelmét.

Mikor a gyerek viselkedése nyűggé válik, ez a szülő úgy értelmezi, hogy itt az idő. Kikapcsolja a laptopját, a filmet, a zenét. Elteszi a vasalót, „hordjanak a férfiak olyan inget, ami nem gyűrődik” (Vekerdy Tamás). Nem gondolkodik tovább a holnapi munkán, nem nézi meg, hogy jött-e e-mail a főnökétől, nem oszt meg fotókat a közösségi oldalán. Becsukja az újságot. Nem gondol arra, hogy mit, mikor, se a miértre, se a holnapi időjárásra. Majd vajas kenyér lesz vacsorára, és nem spagetti. Ma nem lesz kész a prezentáció, és nem derül ki, hogy ki volt a sorozatban a gonosz gyilkos. Lehúzza a spalettáit, lecsendesíti az elméjét.

Amikor elcsendesedik a világ…

Amikor a világ lehalkult és leegyszerűsödött, a gyerek viselkedése egyetlen tényezővé válik, nem az összes súlyos gondunk egyikének. Egyetlen dolog, amire figyelnünk kell, csak egyvalami, amire energiát kell szánni. Felszabadító érzés lehet ez az "együgyűség", a figyelmünket nem kell többé megosztani, áttérhetünk egy olyan üzemmódba, ami szinte már luxuskategória: hogy minden mást kizárva marad csak a gyerek. Még élvezhetjük is az együttlétet, ha nem nyomaszt, és nem osztja meg a figyelmünket semmi más.

Ugyanezt képesek vagyunk megtenni akkor is, ha szembesülünk azzal, hogy a gyermekünk megbetegedett. Olyankor minden mást rögtön eldobunk, átsoroljuk a gondolkodni- és tennivalóinkat, mert a lázat és a köhögést úgy értelmezzük, mint annak a jelét, hogy a gyerek állapota kerüljön listánkon az első helyre. A kibírhatatlan viselkedés is jelzés, tünet…

Lehet, hogy azért nem tudjuk ilyenkor kielégíteni a gyerek valódi szükségletét, mert mi magunk is túlpörgünk. Ha a gyerek nagyon hangosnak tűnik, az annak a jele is lehet, hogy le kell halkítani a mi világunkat. A szülőét.

Nálunk van az irányítás. Megtehetjük.

Indexkép: Depositphotos.com