Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

TÁBOR Fesztivál – Sör, sport, szerelem és rock’n’roll a Balaton parton

TÁBOR FESZTIVÁL - Sör, sport, szerelem és rock’n’roll a Balaton parton

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
TÁBOR Fesztivál – Sör, sport, szerelem és rock’n’roll a Balaton parton

Nem éppen kellemes hangulat uralta az élőzene világát az elmúlt két évben. A Tábor Fesztivál (vagyis az egykori Zorall Sörolimpia) pedig ugyanúgy megszenvedte a covid-ot, mint sokan mások. A szervezők helyzetét ráadásul az sem könnyítette meg, hogy pont ebben az időben változott a fesztivál neve is. Mégis, mindezek ellenére sikerült életben tartani az ikonikusnak számító tóparti rockszeánszot: 2020-ban egy pazar hangulatú, családias, 500 fős mini kiadást tartottak, 2021-ben pedig maximálisan igyekeztek, hogy újra a régi fesztiválélményt nyújthassák a közönségnek.

Így, lassan visszalopakodva a normális hétköznapokba, természetesen idén sem maradhat ki az alsóörsi rockfesztivál a nyárból: a hazai keményzenei paletta képviselőinek túlnyomó része jelen lesz az augusztus végi balatoni dübörgésen. Színpadra lép majd többek között a Tankcsapda, a Road, a MOBILMÁNIA, a Lord, a Leander Kills, a Depresszió, Nagy Feró és a Beatrice, a Pokolgép, a Sing Sing, az Alvin és a Mókusok, valamint természetesen a Zorall és még tényleg nagyon sokan mások…

A több mint 30 zenekar, 4 napon keresztül, 3 színpadon szórakoztatja majd a nyár, a fesztiválok, és persze a rockzene szerelmeseit!

Gyere el Te is Magyarország legnagyobb rock-házibulijára augusztusban a Balaton partra! Elővételes jegyek a ROCK1.hu online hálózatában kaphatóak!

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük