Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

5 dolog, amit visszahozhatnánk szüleink gyereknevelési módszereiből

Az, hogy régen minden könnyebb volt, sokkal szebb és jobb, az nem igaz. Mégis vannak olyan gyereknevelési elvek, amelyeket érdemes lenne visszahozni a szüleink idejéből...

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
5 dolog, amit visszahozhatnánk szüleink gyereknevelési módszereiből

A today.com 10 olyan nevelési elvet gyűjtött össze, amelyeket érdemes lett volna megtartani a szüleinktől. 

Ezek közül most kiemeljük a – szerintünk – legfontosabbakat. 

5 dolog, amit visszahozhatnánk szüleink nevelési módszereiből

1. Az első helyen a szülői kötelék állt

Ma már furcsán néznek arra, aki szerint a házasság áll mindenek felett. Pedig régen ez volt mindennek az alapja. A védőnők a szülésfelkészítőkőn a mai napig hagsúlyozzák, hogy a hármas egységből (anya-apa-gyerek) az anya és apa kapcsolata kell, hogy az első helyen álljon, mégis ma sokan a gyereket helyezik központi helyre még annak árán is, hogy esetleg megromlik a kapcsolatuk és válás lesz a vége. Pedig ha mindig csak a gyerekünknek kedvezünk, akkor könnyen felborulhat az egyensúly.

"Amikor a gyerekeim félbeszakítanak, miközben a férjemmel beszélek, mondom nekik, hogy várniuk kell (hacsak nem vészhelyzetről van szó). A gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy nem minden körülöttük forog."
 

2. Fontos volt a szabad levegőn való mozgás

Vekerdy Tamás gyerekpszichológus is gyakran hagoztatta, hogy mennyire fontos a gyerekek fejlődéséhez a szabad levegőn való játék, mozgás. A sarazás, vagy a billenő pallókon való mászkálás, önfeledt rohangálás. 

Ha visszagondolunk a gyerekkorunkra, mi mennyi időt töltöttünk a szabadban, milyen sokat fociztunk, bringáztunk, vagy csak lógtunk a haverokkal sötétedséig, rájövünk, hogy ez mennyire jó volt. 

De mi a helyzet a mai gyerekekkel? Túl sokat ülnek a képernyő előtt és túl keveset mozognak. Ráadásul a szülők a széltől is óvják őket, nem engedik önfeledten sarazni például, mert féltik a ruháját. Pedig mi a fontosabb: a boldog játék vagy a szép tiszta ruha?
 

3. Nem akartak zseniket nevelni

Teljesen más értékeket tartottak fontosnak a hetvenes vagy a nyolcvanas években. Például nem azzal büszkélkedtek a szülők, hogy már az óvodáskorú gyerek tud olvasni és számolni. Ellenben megtanították a gyerekeket arra, hogy legyenek nyitottak és önállóak. Sajnos a mai teljesítményorientált látásmód szorongásokat idézhet elő a gyerekekben.
 

4. A gyerekeket házimunkára is befogták

A mai gyerekek elé minden készen van tolva. Van olyan iskolás gyerek, aki még a pólóját sem tudja egyedül felvenni, ahogy összehajtogatni sem. Amikor táborba megy, akkor szembesül először azzal, hogy fogalma sincs, hogyan is kellene ágyneműt húzni. 

Amikor mi voltunk gyerekek, akkor addig nem mehettünk el otthonról, amíg ki nem takarítottuk a szobánkat. De rendszeresen mosogattunk, porszívóztunk és felmostunk is. Ráadásul nem is éltük meg ezt valami borzalomként, valahogy természetes volt akkoriban. 

Pedig a mai gyerekek is sokkal többre lennének képesek, minthogy levigyék a szemetet!
 

5. Nem rohantunk egyik programról a másikra

Lehet, hogy nem vittek minket a szüleink egyik különóráról a másikra, és a nyarakat sem Disneylandben töltöttük, ráadásul mobiltelefonunk és tabletünk sem volt, mégis boldogok voltunk. 

Egyszerűbbek voltak a napjaink, de használtuk a fantáziánkat, képzeletbeli játékokat játszottunk és a napjaink nyugodtan teltek. 

Érdemes figyelnünk arra ma is, hogy nem kell mindenben a legjobbnak lenniük és nem kell másokhoz hasonlítanunk őket, csakis saját magukhoz. Valamennyi program belefér, de sokkal fontosabb a közös hancúrozás és a szabad levegőn való mozgás. Ahogy az is, hogy szeretetre neveljük őket. Nem baj, ha néha bántódásuk esik, összetörik a szívüket, vagy megsérülnek. Ebből is csak tanulnak, még kitartóbbak és együttérzőbbek lesznek. 
 
Indexkép: Jean-François Gagnon képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük