Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Ez a kulcs a kisgyermekes szülőknek a mindennapi akadályok megugrásához

A koraőszi időszak sok szülő számára okoz kihívást, hiszen a hosszú nyári szünetet követően az óvodai életbe való visszarázódás a legtöbbször nem zökkenőmentes, mire pedig a kicsik megszokják, hogy újra az intézménybe kell járni, jellemzően lebetegednek. De hogyan lehet ezt áthidalni és miként tud egy szülő jól lavírozni az otthon töltött idő és az óvodai lét között?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ez a kulcs a kisgyermekes szülőknek a mindennapi akadályok megugrásához

B. Szirtes Dóra, Ösztönanyu szerint a kulcs a rezilencia, azaz a rugalmas ellenálló képesség, amely szerencsére bármilyen életkorban fejleszthető.

– Vegyük észre, hogy egy megváltozott világban élünk, a mindennapjaink már nem olyanok, mint amiben felnőttünk – mondja B. Szirtes Dóra, aki szerint a rezilencia a kulcsa a jövőnek és a jelennek is. A rezilencia egy jól ismert fogalom a pszichológiában, arra a képességre szokás használni, amikor jól meg tudunk birkózni a meglepetésekkel és a nem várt akadályokkal. Minél rezilensebbek vagyunk és erre neveljük gyermekeinket is, annál gördülékenyebben tudjuk megoldani az előttünk álló kihívásokat még akkor is, ha az teljesen váratlanul, egyik pillanatról a másikra jelentkezik.

– Ma már számítunk rá, hogy bármikor karanténba kerülhet a gyermekünk, bejöhet az online oktatás, vagy épp kimarad egy korábban betervezett szünet, esetleg váratlanul egy hosszabb távú otthoni munkavégzésre kell berendezkednünk. A rezilencia itt is kulcsfontosságú: minél rövidebb idő alatt tudunk pánikból megoldásfókuszúvá válni annál gördülékenyebb stratégiákat tudunk kialakítani – magyarázza a szakértő.

B. Szirtes Dóra szerint ebben egyszerű praktikák is segíthetnek.

  1. Nézzük mindennek a pozitív oldalát, szánjunk tudatosan időt arra, hogy átgondoljuk a lehetőségeinket és kialakítsunk egy olyan jól működő stratégiát, amit szükség esetén azonnal alkalmazni tudunk.
     
  2. Próbáljunk meg kialakítani egy olyan időmenedzsmentet, ami akkor is működik, amikor a gyerekek kiesnek az óvodából vagy az iskolából. Mindig legyen egy B tervünk!
     
  3. Ha kiesik a gyermek valamilyen okból időszakosan az intézményből, hetirend tábla és lineáris naptár segítségével szemléltessük azokat a napokat, amikor egyébként óvoda vagy iskola lenne és törekedjünk arra, hogy ekkor otthon is más legyen az élet. Próbáljunk rávilágítani arra, hogy nem hétvégéről, hanem munkanapokról van szó, amikor a maga módján a szülőnek és a gyermeknek is dolgoznia kell.
     
  4. Az otthonlét ideje alatt törekedjünk a megszokott napirend tartására, nagyjából fix reggeli ébredési időre, a közös reggelizésre. Természetesen nem elvárható a gyerektől, hogy nyolc-tíz órán keresztül elfoglalja magát, de azt egy jó stratégia kialakításával el tudjuk érni, hogy hosszabb etapokban tudjunk dolgozni. Fontos munkaidő előtt és után a közös idő a gyermekkel, ahogy az is, hogy az ő napi ritmusához igazodjunk. Pl. a délelőtt után az ő délutáni pihenőideje alatt folytathatjuk a munkát, délután ismét kapcsolódunk, éjszaka pedig befejezzük a megmaradt munkánkat. Ezt a stratégiát csak az egyéni igényeink és tapasztalataink alapján tudjuk meghatározni.
     
  5. Gyakran előfordul, hogy hétközben a gyermek idegrendszere az óvodai és iskolai környezettől telítődik, ilyenkor tudatosan szánjunk időt arra, hogy megálljunk és pihenjünk. A hétvége egyik napját például kinevezhetjük pizsinapnak, amikor nem lépünk ki a lakásból, még a kisboltba sem megyünk ki, hanem tényleg otthon vagyunk. Ilyenkor lehetőségünk nyílik a tevékenységeinket leegyszerűsíteni, tudatosan lelassulni és töltekezni – felnőttek és gyermekek egyaránt.

Nyitókép: depositphotos

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük