Majka – márciusi visszatéréséig – a Yettel Stage 5G Koncert színpadáról köszönt el a közönségétől. „A szórakozásnál és a kikapcsolódásnál szerintem – főleg a mostani időkben – nincs fontosabb" – mondta búcsúzóul a koraőszi fesztiválozásra összegyűlt több ezer fős tömegnek. Az ózdi hős szerint a Yettel Stage zenei platform egy olyan dolgot hozott össze, ami „Magyarországon egyedülálló és nagyon dicséretes", utalva arra, hogy a projekt azért jött létre, hogy olyan valós segítséget nyújtson most induló zenészeknek, mellyel könnyebben talál utat a tehetségük a nagyközönség felé.
A program lényege és egyedisége abból állt, hogy a feltörekvő csapatokat egy-egy, már befutott banda – Majka mellett a Punnany Massif és a Margaret Island – karolta fel, akikkel néhány kisebb nyári koncert után végül a budapesti megabulin közösen is felléphettek. A csúcsminőségű koncertélményben több tízezren részesülhettek nem csak a helyszínen, de az online közvetítésen is a folyamatos hálózatfejlesztéseknek és az 5G technológiának köszönhetően.
A nyáron indult zenei platform számos lehetőséget biztosított a zenekarok népszerűsítéséhez, például egy-egy videoklipet – amelyek mára több százezres nézettséget értek el –, és folyamatos kommunikációs támogatást, aminek eredményeként a bandák online rajongói bázisa is nőtt a projekt ideje alatt.
„Mindent megkaptak ezek a zenekarok, akik valójában a jövőt képviselik" – méltatta a kezdeményezést Majka, aki a színpadról arra buzdított másokat is, hogy lehetőségük szerint kutassák és támogassák a tehetségeket.
A Yettel Stage 5G Koncert itt visszanézhető:
https://www.facebook.com/yettelhungary/videos/1465402690646061/
Az elkészült videóklipek pedig itt érhetők el:
Kacaj – Holdvilág:
TEXTSTART:32374ytvid1:TEXTSTOP
The Pontiac – Csak a csend van:
TEXTSTART:32374ytvid2:TEXTSTOP
Perrin – Álomnapló:
TEXTSTART:32374ytvid3:TEXTSTOP
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri