Hová ment? – A gyermek gyásza
Néha úgy dönt a szülő, hogy inkább eltitkolja a gyermek elől a halálhírt
Ha gyermeket ér veszteség, különösen nehéz helyzetbe kerül a szülő, aki többnyire maga is fájdalmas érzésekkel küzd. Természetes módon szokott felmerülni az a lehetőség, hogy a gyermeket a felnőtt megkímélje a szomorú híről és eseményektől. A szülő azzal is küzdhet, hogy erősnek szeretne látszani, és félhet attól, hogy gyermeke elveszíti a biztonságát, ha sírni látja őt.
Azonban
a gyermek is a közösség része, a közösségi rítusok számára is érzelmi biztonságot adnak, még akkor is, ha a szomorúságban kell osztoznia. Az elhallgatás, az információ hiánya a bántalmazó kapcsolatok alkatrésze, a gyermeknek valójában joga van tudni, hogy mi történik körülötte, joga van részt venni a feldolgozásban, és joga van segítséget kapni a saját veszteségéhez. Az igazi trauma a gyermek számára nem a fájdalom, vagy a szomorúság, hanem az, ha a nehéz érzésekkel egyedül kell megbirkóznia.
Az információhiány a gyermek számára félelmetes közeg, olyan hiányosság, amelyet saját képzeletével igyekszik kitölteni. A félelmeivel küzdő gyermek hipotéziseket gyárthat arról, hogy hová tűnt a régen nem látott rokon, és magát teheti felelőssé azért, mert nem találkoznak. A gyermek által gyártott forgatókönyv jó eséllyel veszélyesebb és nehezebben feldolgozható, mint maga az igazság.
Jobb megoldás teret engedni a gyermek szomorúságának, és elfogadni azt, hogy a gyermeki gyász sokféle lehet, különböző ideig tarthat, és sokféle alakot ölthet. Ha azt látjuk, hogy zajlik a folyamat, az mindig reményt keltőbb, mint ha ugyanabba a cselekvésbe menekül, ha mindig visszatér ugyanahhoz a rajzhoz vagy meséhez. Ebben az esetben olyan megválaszolatlan kérdése van, melyekre az adott cselekvésből, meséből reméli a megoldást.
A gyermeki gyász kiszolgáltatott a szülő feldolgozásának
A gyászt sok esetben olyan szülő közvetíti a gyermek felé, aki még maga is küzd a fájdalommal, vagy feldolgozatlan veszteséget hordoz, melyről még ő sem tud számot adni. A megküzdés módját a gyermek a szülőtől lesi el, ahogy a szülő halad a továbblépés útján, úgy alkot mintát erről a gyermek is.
A felelősség sokszor pont akkor nő óriásira, amikor maga a szülő is legszívesebben csak a falnak fordulva sírna. Nehéz elfogadni, hogy ahogy az ételt, a ház melegét, a szeretetet megosztjuk a gyermekkel, úgy a veszteségen és a szomorúságon is osztoznunk kell, ezzel fokozatosan vonjuk be a gyermeket az emberi létbe, a közösségi társadalomba.
A gyermeknek arra van szüksége, hogy a szerette betegségéről tudjon, látogathassa őt, hogy tudjon az esetleges veszélyekről, hogy az ő szintjén válaszokat kapjon a kérdéseire, és hogy ne maradjon egyedül a kétségeivel.
Ha nincs lehetőség elbúcsúzni, akkor arra a következtetésre juthat, hogy bárki szó nélkül eltűnhet az életéből, hogy talán még beszélni se lehet róla, és hogy ez a szörnyű távozási mód bármikor előfordulhat vele is. Arra is gondolhat, hogy a felnőttek titkolnak valami borzalmas dolgot, nem mondanak neki igazat.
A gyermek lehessen ott a temetésen, és búcsúzhasson el a halottól – (természetesen a nyitott koporsós temetés nem gyermeknek való, ebben az esetben maradjunk távol). A temetői látogatások szintén a feldolgozás részeként jelennek meg, a gyermek a maga módján tarthat kapcsolatot az elhunyttal, vihet neki rajzot, vagy írhat neki levelet.
A gyermek életkora meghatározó arra nézve, hogy milyen megküzdési módokat használ, és milyen segítségre van szüksége.
Az óvodáskorú gyermek gyásza
Az óvodás gyermek számára a véglegesség még érthetetlen fogalom, az ő szemében aki tegnap meghalt, az mára lehet élő… A 3-7 éves korosztály számára nagy kegyelem lehet ilyen esetben a mágikus, mesebeli gondolkodás, a csodák természetesként való elfogadása, ezért a segítség is dolgozhat ilyen eszközökkel.
A mesebeli feldolgozási módszerek, szimbolikus stratégiák jól működnek a kisebb gyermekeknél. Az óvodás gyermek a halált többnyire megszemélyesíti, leküzdendő ellenségként képzeli el. A népmesék nagy része jó megküzdési stratégiákat szolgáltat a kisgyermek számára, szimbolikus magasságba emeli a mindennapok harcait, amit a gyermekek nagyon jól meg tudnak fejteni. A mesék, mondókák jó kiindulást jelenthetnek a gyászfeldolgozáshoz.
Peter Carnavas: Az elefánt című könyve (2018-ban gyermekdíjas lett) remek feldolgozási lehetőség a gyászoló gyermek számára. A mű a szomorúságot a nagy szürke állat alakjában mutatja be a gyerekeknek, aki mindenhová követi a gyászolót. Ha viszont a gyermek egy ponton váratlanul otthagyja a beszélgetést, az annak a jele, hogy több információt abban a pillanatban nem tud feldolgozni. Egy másik alkalommal újra kész lesz a beszélgetés folytatására.
A 8-12 éves gyermek gyásza
A 8-12 éves korosztály a véglegességet már el tudja fogadni. Rájuk az jellemző, hogy a gyászukban odáig tudnak eljutni, ameddig a szülő. A kiskamaszok azonban még messze nem rendelkeznek olyan megküzdési stratégiával, mint egy felnőtt. Itt is inkább az érzelmek kezelése és a szimbolikus feldolgozások segítenek, mint a szürkeállomány információinak gyarapítása, a nagy megmondások.
Ez a korosztály aktívan küzdhet a halálfélelemmel is, főleg ha volt haláleset a családban. A koronavírus járvány idején különösen figyelemmel kell lenni arra, hogy a járvánnyal kapcsolatos kérdésekre a gyermek megnyugtató válaszokat kapjon.
A vallásos dimenzió behozása kérdéseket vet fel. Általánosságban azt érdemes mérlegelni, hogy a hitet, vagy a természet bölcs körforgását tudjuk-e hitelesen képviselni. Ha hitbéli vigaszként mond olyasmit a szülő a gyerekének, amiben maga sem hisz, nem lesz lehetőségük összekapaszkodni, a közös hitben osztozni. Nem érdemes újabb és újabb részletekkel magyarázni a felhőn ücsörgés vagy a csillagon épített lakás vízióját – engedjük a gyermeket a saját fantáziája által teremtett képpel megnyugodni.
Meddig tart a gyász?
A gyászfolyamat időtartama általában egy év. Ennyi idő kell ahhoz, hogy minden ünnep, és az év minden időszaka lezajlódjon az elhunyt családtag nélkül. Természetesen az idő lehet hosszabb is, és a gyermeki gyász eltérő és különleges formákat ölthet. Ha az látjuk, hogy folyik a gyászmunka, abban érdemes segíteni, de meg is nyugtathatja a szülőt, ha a folyamat aktív.
A gyászban való elakadás jele lehet, ha a gyermek ugyanahhoz a kérdéshez, meséhez, kényszercselekvéshez tér vissza újra meg újra. Ha a biztonságérzet sérül, azt a gyermek viselkedési zavarral, az alvási és étkezési szokásai megváltoztatásával jelzi, vagy a már meglépett fejlődésében való visszaeséssel. A heves vágyakozás a távol lévő családtag iránt dühöt is szülhet, haragot a megszemélyesített Halállal vagy akár az Istennel szemben is. Engedjük meg a haragot, de az engesztelhetetlen düh már az elakadás jele lehet. Ha a gyász teljes egészében betölti a gyermek életterét, szakember segítségét kell kérni a feldolgozáshoz.
Mindannyiunkat érnek veszteségek, barátokat, szerelmeket veszítünk el életünk során, lakóhelyet, fontos tárgyakat, lehetőségeket, álmokat. A veszteség az emberi élet része, és akkor tudjuk az emberiességbe és emberségbe bevonni a gyermeket, ha erre felkészítjük. Merjünk vele beszélni erről, mutassuk ki a fájdalmunkat, és engedjük meg végül, hogy a gyászt természetes módon körbenője az életünk.
Beszéljünk az elhunytról, és ezáltal tartsuk őt továbbra is köztünk, tartsuk a történeteit életben. Ha a gyermeknek megtartó képe van a családról, ha velünk él a múlt, akkor biztosítjuk számára azokat a gyökereket, melyek igazolják, hogy okkal és céllal jött erre a világra, hogy itt helye és feladata van.
Felhasznált irodalom:
- Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket? – Válás és gyász a családban
- Polcz Alaine: A halál iskolája
Indexkép: Depositphotos.com
Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak