Hirdetés Partneri kampány helye
Szülés

Tíz szülésznő mondott fel egyszerre a budapesti Szent Imre Kórházban

A távozásuk oka az, hogy az intézményben november elsejétől a választott szülésznők a beosztásukon kívül nem lehetnek jelen a szülésekkor.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Tíz szülésznő mondott fel egyszerre a budapesti Szent Imre Kórházban

Akár három szülésznővel is találkozhat a szülő nő a vajúdása alatt

A Szent Imre Kórház vezetése úgy döntött, hogy megváltoztatja az eddigi rendszert, vagyis a kismamák szüléskor csak azok közül a szülésznők közül választhatnak, akik épp szolgálatban vannak. 

Az RTL Híradónak egy kismama azt mondta, bizalmatlan egy idegennel szemben:
 

TEXTSTART:32395szulesznok:TEXTSTOP
 

A 444.hu-nak pedig arról beszélt egy kismama, hogy így már nem látja biztonságosnak az ellátást. 

"Elvileg valahonnan pótolják a szülésznőket, de azok, akik újonnan jönnek, lehet, hogy teljesen más, nem „szentimrés” mentalitásúak lesznek, és emiatt elég félelmetesnek és veszélyesnek látom a helyzetet.

Figyelni fogom, hogy a felmondott szülésznők hova mennek tovább, de valószínűleg magánkórházat fogok keresni, mint hogy így szüljek a Szent Imrében, pedig ráadásul területileg ide tartoznék. Olyat, ami valamennyire követi a Szent Imre szülészeti elveit, a háborítatlan szülést és a bábai szemléletet”.

A 12 órás ügyeleti rendszer azért is aggasztó sokak számára, mert ha elhúzódik a vajúdás, akkor a szülő nő akár három szülésznővel is találkozhat szülése során. 

"Ez egy bizalmi dolog, van, akinek nagyon fontos, hogy ugyanaz a személy kísérje végig az úton, nekem is” – mondta a várandós nő.
 

A kórház a háborítatlan szülés miatt vált népszerűvé

Az intézmény az alábbiakat közölte a változtatásokról: 

„A vajúdás és a szülés kísérésének biztonsága érdekében a szülésznők munkaidőn túli szülőszobai jelenlétét 2022. november 1-től megszüntetjük. Feltételezzük, hogy ezzel a területen kívüli szülések száma fokozatosan csökkenni fog.”
 

TEXTSTART:32395szentimre:TEXTSTOP
 

A Szent Imre Kórház többek között a szemlélete miatt vált népszerűvé azok között a kismamák között, akik területileg máshová tartoztak volna. 

A kórház ugyanis előnyben részesíti a háborítatlan szülést:

  • nem sürgetik a szülést oxytocinnal,
  • nem olyan gyakori a gátmetszés,
  • saját ütemük szerint szülhetnek a nők,
  • szabadon választhatnak pózt,
  • gyakran használnak kádat, 
  • vállalnak császármetszés utáni hüvelyi szülést, amit máshol szinte alig. 

Indexkép: Google Maps

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük