Hirdetés Partneri kampány helye
Családtervezés

„Csak ellene szól minden” – ezért nem vállal gyermeket Járai Kíra

Az anyaság iránti vágy sem ébredt fel benne, ráadásul úgy gondolja, hogy gyerekének már a létfeltételei sem lennének biztosítva. Úgy fogalmazott: "nemcsak azon aggódnék, hogy a gyerekkorát ne csesszem el, hanem hogy egyáltalán mi lesz vele, tud majd mit inni, lesz hol laknia, nem fog 50 fokban megsülni?" Járai Kíra a Paliék világa by Manna Futtában című műsorban beszélt arról, miért nem vállal gyereket.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
„Csak ellene szól minden” – ezért nem vállal gyermeket Járai Kíra

"Bárki, akit ismerek, beleértve magamat is, mindenki a gyerekkori sérüléseit és sérelmeit nyögi még felnőttkorában is"

A Palikék Világa by Manna Futtában című műsor legújabb adásában beszélt Járai Kíra arról is, hogy miért nem vállal gyereket.
 

TEXTSTART:32454Kira:TEXTSTOP

Döntését több dologgal is indokolta: 

"Egyrészt nem éledt fel bennem a vágy ez iránt, másrészt ez elképesztő felelősség. Bárki, akit ismerek, beleértve magamat is, mindenki a gyerekkori sérüléseit és sérelmeit nyögi még felnőttkorában is. Tudom, hogy bármennyire szeretném nagyon jól csinálni, egyszerűen rettegek azoktól az automatizmusoktól, amik az emberben benne vannak, mert hiába, ahogy felnőtt, azt nem akarja csinálni, de akkor is előjön. Lehet ezt persze folyamatosan kontrollálni, de ha kedvem és vágyam sincs, akkor miért. A másik, hogy a mai világban abszolút közhely, de érvényesebb, mint valaha: nemcsak azon aggódnék, hogy a gyerekkorát ne csesszem el, hanem hogy egyáltalán mi lesz vele, tud majd mit inni, lesz hol laknia, nem fog 50 fokban megsülni? A létfeltételek nem lesznek meg gyakorlatilag."

"Csak ellene szól minden"

Hozzátette, hogy egyetlen érv azért mégis a gyerekvállalás mellett szól, bár ez önző szempont.

"Csak ellene szól minden. Egyedül az szól mellette, hogy mennyire szeretem Mátét, és megnézném, hogy belőlünk milyen gyerek, milyen ember lenne. De ez teljesen önző szempont” – mondta Járai Kíra.

Járai Máté nem szeretné, ha továbbörökítené a szorongásait

Járai Máté tavaly decemberben vallott arról, hogy mi az oka annak, hogy még nincs gyerekük.
 

TEXTSTART:32454Jarai:TEXTSTOP
 

"Nagyon jó apa lennék valószínűleg, de az is egy feszültségforrás lenne saját magammal szemben, hogy vajon elég jó apa vagyok-e? (…) Nem is a megcsinálással van a baj, hanem azzal a felelősségtudattal, hogy semminek nem tudok nekimenni úgy, hogy majd lesz, ahogy lesz, hanem ezt is túlságosan megtervezem, hogy mindennek legyen meg a helye, és még nincs meg” – mondta a Jászai Mari-díjas színész.

Indexkép: Palikék Világa by Manna / Youtube

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Vetélés és meddőség: véralvadási zavar is okozhatja Apának lenni nem mellékszerep! Levél a friss apukákhoz A férfi fogamzásgátló tabletta új korszakot nyit a családtervezésben Nagyszülők, rokonok, jó tanácsok: hogyan védd a saját határaidat? Amikor a remény mellé szakember is kell A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer Észak-Ciprusra mennek, akik szeretnék eldönteni gyermekük nemét A szívhangrendelet nem befolyásolta érdemben az abortuszok számát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük