Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Több apanap, szülői és gondozói szabadság, ingyenes képzések a foglalkoztatási törvénycsomagban

A Technológiai és Ipari Minisztérium benyújtotta a foglalkoztatási tárgyú jogszabályok módosítását célzó törvényjavaslatát az Országgyűlésnek. A kezdeményezés elfogadásával megvalósulhat az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről, a munka és magánélet egyensúlyáról szóló uniós rendelkezések átültetése - közölte a tárca az MTI-vel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Több apanap, szülői és gondozói szabadság, ingyenes képzések a foglalkoztatási törvénycsomagban

A közlemény szerint a jogalkotási tervek a munkavállalók, családok érdekei mellett figyelembe veszik a költségvetés teherbíró-képességét és a vállalkozások lehetőségeit, mozgásterét is.

Kiemelték, hogy a munka törvénykönyvével kapcsolatos módosításokat a kormány a szociális partnerekkel történt egyeztetést követően nyújtotta be az Országgyűlés elé.

A munka és magánélet egyensúlyáról szóló irányelv nemzeti jogba való átültetésével duplájára emelkedhet az "apanapok" száma, azaz az érintettek gyermekük születése után kivehető 10 munkanappal rendelkezhetnek. Gyermeke hároméves koráig ezentúl 44 munkanap szülői szabadság illetheti meg a munkavállalót, amit kérésének megfelelő időpontban adhat ki a munkáltatója – ismerteti a TIM.

A törvénytervezet rendelkezik a gondozói szabadság átültetéséről is, ennek értelmében az, akinek hozzátartozója vagy vele egy háztartásban élő személy súlyos egészségi okból gondozásra szorul, legfeljebb 5 munkanapra mentesülhet a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól.

A kisgyermekes szülők rugalmasabb munkafeltételeik biztosítása érdekében a gyermek nyolcéves koráig kérhetik a munkavégzési hely és munkarend módosítását, a távmunka keretében vagy részmunkaidőben való foglalkoztatásukat. A közlemény szerint a változtatás időpontját is megjelölő, indoklással ellátott, írásos kérelmükre a munkáltató köteles 15 napon belül szintén írásban válaszolni.

Az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló irányelv átültetésével a munkáltatóknak rövidebb határidőkkel, részletesebb információkat kell majd nyújtaniuk. Így például a foglalkoztatás feltételeit tartalmazó tájékoztatót a jelenlegi 15 helyett már 7 napon belül át kell adniuk, az esetleges változásról pedig legkésőbb annak napján értesíteniük kell a munkavállalót.

A munkavégzés kiszámíthatóságát növeli a törvénycsomagnak az a rendelkezése, amely szerint a korábban közölt munkaidő-beosztás kollektív szerződéssel is csak legkésőbb a munkakezdés előtt 48 órával változtatható meg.

A tárca közleménye szerint új elemként jelenik meg a javaslatban, hogy a munkáltatónak ingyenesen kell biztosítania a munkaköri feladatok teljesítéséhez szükséges, jogszabály alapján kötelező képzéseket.

A törvényjavaslat új passzusai parlamenti elfogadásuk esetén 2023. január elsejétől léphetnek majd életbe.

Forrás: MTI 
Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük