Zsuzsa története.
Mióta a fiam édesapa lett, megromlott a kapcsolatunk
Nem mondhatnám, hogy könnyű élethelyzetben voltam, amikor a fiamat neveltem. A férjem elhagyott egy fiatal lányért, így gyakorlatilag a kisfiamat 1,5 éves korától egyedül neveltem.
Két műszakban dolgoztam és keveset voltam otthon, sokszor kértem meg valakit, hogy hozza el őt az oviból vagy az iskolából, mert én nem értem oda.
Amikor meg otthon voltam vele, akkor sem voltak túl vidám napjaink. Most már nagyon bánom, de egyszerűen nem tudtam kezelni a hisztijeit, se azt, hogy egyfolytában be nem állt a szája, és tele volt energiával. Folyton ugrált az ágyon, nyaggatott, hogy játsszuk ezt, játsszuk azt, menjünk ide, menjünk oda. Ráadásul reggel 6-kor már kipattant a szeme hétvégén is.
Én meg hulla fáradt voltam. Szégyellem, de sokszor elcsattant egy pofon. Türelmetlen voltam vele és ingerült. De akkoriban ez így ment, nemcsak én alkalmaztam a nevelő szándékú fenékbe billentést vagy a pofont. Talán akkoriban nem is voltak annyira neveletlenek a gyerekek.
Azt hittem, hogy ettől függetlenül jó a kapcsolatom a fiammal, hiszen sokat hívott, és ha szükségem volt valamire, akkor mindig átjött és segített megszerelni ezt-azt.
De amióta megszületett az unokám, azóta nagyon megromlott a kapcsolatunk.
Azt vágta a fejemhez, hogy ő egész gyerekkorában nem érezte, hogy szeretem
Az elején úgy voltam vele, hogy csinálják, ahogy gondolják, nem szólok bele. Szegény menyem már a legkisebb sóhajra is egyből felkapta azt a gyereket, nem csoda, hogy évekig egész éjjel nem aludtak. A mi időnkben nem babusgatták annyit a babákat, hagyták egy kicsit sírni, hadd erősödjön a tüdejük, meg nem akarták elkényeztetni őket, hogy aztán mindig ölben akarjanak csak lenni.
Amikor ezt szóvátettem a fiam előtt, nagyon megharagudott.
Azt vágta a fejemhez, hogy ő egész gyerekkorában nem érezte, hogy én szeretem őt, és ne szóljak bele abba, hogy ők hányszor veszik fel és ölelik át a kicsit.
Mintha attól tartanának, hogy mikor keverek le egy pofont a gyereknek, vagy mikor kezdek el kiabálni vele
Amikor ovis lett, felajánlottam, hogy szívesen érte megyek és vigyázok rá, amíg ők dolgoznak, de eddig egyszer sem engedték meg. Inkább rábízzák vadidegen bébiszitterekre az unokámat.
Csak akkor találkozhatok vele, ha a menyem és a fiam is ott vannak. És látom, hogy árgus szemmel figyelnek engem, még WC-re se mennek ki a jelenlétemben, mintha attól tartanának, hogy mikor keverek le egy pofont a gyereknek vagy mikor kezdek el kiabálni vele.
Nagymamaként már nem követném el ugyanazokat a hibákat
Pedig nem tennék ilyet. Egyrészt azért nem, mert ma már tudom, hogy mikben hibáztam anyaként, és nagymamaként nem követném el ugyanazokat a hibákat.
Másrészt azért sem, mert a gyereknevelést rábíznám most már a szülőkre, én csak kényeztetni szeretném az unokámat. A nagymamák egyébként is azért vannak, hogy engedékenyebbek legyenek az unokával. Persze a szabályokat betartanám, amiket a fiam mond, mindent úgy csinálnék. Na azt azért nem mondom, hogy nem sütnék néha palacsintát vagy meggyes sütit, de nem ez a nagymamák dolga?
Szerettem volna a már 6 éves unokámat az ölembe ültetni, mesét olvasni neki, jó éjszakét puszit adni neki. Szerettem volna érte menni az oviba, és szeretnék majd segíteni a leckében, ha iskolás lesz. Szeretnék vele focizni, vagy autós kártyázni és legózni.
De ezekre egyelőre nincs lehetőségem. Csak egy gyors puszi, egy rövid látogatás, az is felügyelet mellett.
Nagyon rosszul esett, hogy a fiam azt vágta a fejemhez, hogy én nem szerettem őt, és hogy nem akarja, hogy az unokájával is ugyanaz megtörténjen. Napokig nem is hívtam utána, de aztán csak elkezdett hiányozni az unokám és persze a fiam is.
Nem tudom, miért nem engedi, hogy kapjak egy esélyt nagymamaként. Hogy tudnám bebizonyítani, hogy jó lennék benne, ha esélyt sem ad rá?
Egy elkeseredett nagymama
Indexkép: Depositphotos.com
Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek