Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Liptai Claudia arról beszélt, hogy 16 évesen elhagyta az anyukája

Élete legfájdalmasabb időszakáról most először mesélt a műsorvezető. Liptai Claudiának 2010-ben halt meg az édesanyja, akivel szoros kapcsolatot ápolt. Most arról beszélt, hogy nem volt ez mindig így, ráadásul alkoholista apjával is nehéz volt együtt élnie.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Liptai Claudia arról beszélt, hogy 16 évesen elhagyta az anyukája

Tizenhat voltam, amikor anyu elköltözött és otthagyott engem…

A Partizán című műsorban korábban már beszélt a gyerekkoráról, most azonban olyan részleteket is elárult, amiket eddig soha. Almási Kitti pszichológus beszélgetett a műsorvezetővel, A TE döntésed című, YouTube-on elérhető beszélgetésben.

Claudia felelevenítette gyerekkori és tinédzserkori emlékeit, azt mondta, a gimis időszak volt élete legrosszabb korszaka. 

"Tizenhat éves koromig voltak együtt az szüleim. Nem véletlen, hogy a gimis időszakomra tehető a legrosszabb időszakom. Tizenhat voltam, amikor anyu elköltözött és otthagyott engem… És ez egy nehéz ügy" – mondta.

Három hónapig élt egyedül az apukájával, azt mondta, pokolian rossz három hónap volt. Az iskolából is lógott, az anyukája nem is tudott róla, hogy nem ment be. Azt is elmesélte, hogy minden nap benne volt az az érzés, hogy ma vajon milyen állapotban, milyen kedvvel jön haza az apja. 

A férfi alkoholproblémája és az agresszív viselkedése már teljesen elfajult, az édesanyja pedig úgy döntött, hogy új életet kezd. Új szerelmével egy másik lakásba költözött, és mivel Claudiának ott nem volt hely, ezért ő maradt az apjával. 

"Felnőttként teljesen máshogy látom anyukám döntését. Kettős érzések vannak bennem: nőként megértem, gyerekként nem. Ő talán azt hitte, hogy felnőttebb vagyok, azért lépett… Most Panka tizenhat éves. Még ha néha azt is érzem, hogy ezer darabra tudnám szedni, akkor sem lennék képes otthagyni őt semmilyen rossz helyzetben. De lehet, hogy nem lennék ma az, aki, ha ez nem történik meg velem" – mondta a színésznő.
 

Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék arra, hogy ölelné magához a gyerekeimet

Három hónap telt el így, amikor Claudia már nem bírta tovább, ezért felhívta édesanyját, aki egyből magához vette őt. Claudia a történtek ellenére nagyon kötődött az anyukájához, támasza volt és nagyon szerette. Mindig szépen nyilatkozott róla, és minden évben megemlékezik róla közösségi oldalán is. 

"12 éve már csak képeken, a fejemben levő emlékekben él. De nincs olyan nap, hogy ne beszélném meg vele az örömeimet, a szorongásaimat, és ne gondolnék arra, hogy ölelné magához a gyermekeimet” – írta idén októberben az Instagramon.

Azt is elmondta a pszichológusnak, hogy úgy érzi, ő sem volt mindig tökéletes, amikor 2020-ban meghalt Gesztesi Károly, nem tudott igazi támasza lenni a lányuknak, Pankának. 

"Egyfajta önsajnálat és Panka sajnálata is volt benne, amibe kicsit bele is borultam. Panka szörnyű tragédiájának egyetlen jó része, hogy rengeteg testvére van, akikkel osztozhatott a bánatán. Furcsa módon szerintem Pankának fontosabb volt abban az időszakban, hogy a testvéreivel osztozzon a fájdalomban, mint hogy velem. Mert ők tudták megadni neki azt, amit érez. Nagyon zavarta őt, hogy sokat sírok. Szerintem azt akarta, hogy erősebb legyek, de nem tudtam. Azt gondolom, hogy akkor ő inkább a testvéreibe kapaszkodott" – mondta Claudia.

TEXTSTART:32534liptai:TEXTSTOP

 

Indexkép: Nyitott Akadémia / Youtube

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük