Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Számolási példákkal is segítik a kémia érettségizőket az ingyenes Sokszínű Kémia oldalon

A közép-és emelt szintű kémia érettségihez nyújt elengedhetetlen tudást a tavasszal indult sokszinukemia.hu pályaorientációs platform, ahol a kidolgozott érettségi témakörök mellett mostantól számolásos példák és megoldásaik is elérhetők. A tapasztalatok alapján ugyanis ezek jelentik az egyik legnagyobb kihívást a diákoknak. A tizenkét új kisfilmen a partner egyetemek tanárai mutatnak meg típuspéldákat, hogy ezzel is segítsék a kémia érettségi előtt álló diákok felkészülését.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Számolási példákkal is segítik a kémia érettségizőket az ingyenes Sokszínű Kémia oldalon

Az Egis kezdeményezésére, a BME, az ELTE, a SE, valamint az SZTE közreműködésével áprilisban indított Sokszínű kémia platform ingyenesen, regisztráció nélkül látogatható, felületén az emelt szintű érettségihez szükséges teljes tananyag megtalálható. A tudnivalókat – követve az érettségi tematikáját – egyetemi előadók kisfilmekben magyarázzák el, prezentációjuk pedig le is tölthető. Az előadók az elmélet mellett tizenkét kisfilmben számolásos példákat is megoldanak, segítve az összefüggések megértését, a tanultak alkalmazását.

Az eddig közzétett tananyag most új elemekkel bővült. A már feldolgozott típuspéldák mellett a frissen publikált kisfilmekben olyan feladatok megoldása, illetve magyarázata látható, amelyek korábban érettségi példasorokban szerepeltek. Mivel az érettségik felépítése azonos, és a példák hasonló sémát követnek, a megfelelő feladattípusok gyakorlásával, a megoldási módszerek elsajátításával a diákok eredményesen készülhetnek fel az előttük álló vizsgára.

„Bízunk benne, hogy ezzel újabb eszközt adtunk az eredményes érettségihez a diákok kezébe – mondta el dr. András Klára, az Egis Gyógyszergyár Zrt. HR és kommunikációs igazgatója. – A platform létrehozásakor arra törekedtünk, hogy valós, érdemi segítséget nyújtsunk a gyógyszerésznek, vegyésznek, vegyészmérnöknek készülő középiskolásoknak, illetve bátorítsuk azokat, akik érdeklődnek a kémia iránt, de még nem biztosak abban, érdemes-e ilyen irányba továbbtanulniuk.”

A kisfilmekben az előadók tematikus bontásban (pl. elektrokémia) is áttekintik a feladatokat, és néhány érettségi példasort megoldanak.

Sokszínű Kémia - ingyenes érettségi előkészítő

„A felvételi pontszámítás rendszere ugyan átalakulóban van, de az nem változik, hogy a sikeres egyetemi tanulmányok záloga a középiskolai tananyag alapos ismerete – emlékeztett dr. Szalai István, az ELTE TTK Kémiai Intézetének egyetemi tanára. – Az emelt szintű érettségire való felkészülés éppen ezt a szolgálja, ezért mindenkit biztatunk, hogy vállalja ezt a megmérettetést. A Sokszínű Kémia projekt ehhez a munkához ad támogatást.” Dr. Hornyánszky Gábor, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának docense arra hívta fel a figyelmet, hogy a platform nem csupán az emelt szintű érettségihez használható: „Az elkészült tananyag azok számára is nagy segítség lehet, akik középszinten terveznek érettségizni, illetve, ha hosszabb kihagyás után veszik újra elő a kémiát” – mondta.

Dr. Béni Szabolcs, a SE Gyógyszerésztudományi Karának docense az oktatók szerepét és a strukturált tananyag szerepét emelte ki: „A Sokszínű Kémia keretein belül minden érettségire készülő olyan szisztematikusan összeállított segédlethez juthat, melynek elsajátításához tapasztalt egyetemi oktatók nyújtanak segítséget. A sikeres felvételihez, majd az egyetemi helytálláshoz a kémiai alapok magabiztos ismerete elengedhetetlen – mindezeket most egy helyen érheti el minden kémia iránt érdeklődő jelentkező.”

A kémia érettségi feladatköröket kidolgozó egyetemek vezetői szerint a platform alkalmas arra is, hogy a már felsőfokú képzésben részt vevő első éves hallgatók átismételjék a középiskolai tananyagot.

„Meggyőződésünk, hogy az oktató által megadható legnagyobb segítség az érdeklődés felkeltése. Ezt pedig leghatékonyabban úgy lehet megtenni, hogy bemutatjuk az adott tárgy szépségeit és belső logikáját. A Sokszínű Kémia platform újabb elemeinek elkészítése során nem titkolt célunk volt, hogy feladatmegoldásokon és magyarázatokon keresztül rámutassunk a kémia érdekes és izgalmas világára" – világított rá az előadók távlati céljaira is dr. Zupkó István, az SZTE Gyógyszerésztudományi Karának dékánja.

Az Egis a Sokszínű Kémia mellett számos pályaorientációs kezdeményezésben vesz részt. Mint a természettudományok, kiemelten a kémia népszerűsítése iránt elkötelezett vállalat, az Egis több korcsoportot megszólítva – az érintettek tudásszintjéhez és életkori sajátosságaihoz igazodva – hívja föl a figyelmet arra, milyen lehetőségek rejlenek a kémiában, illetve milyen karrierlehetőségeket tartogatnak az egyes, kémiával kapcsolatos hivatások. Az egyes filmeket, kísérleteket, interaktív játékokat tartalmazó oldalon a kisgyerekek, a középiskolások, az egyetemisták, a szülők, illetve a pedagógusok is találhatnak számukra érdekes olvasni- vagy néznivalót.

Nyitókép: AdobeStock

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük