Hirdetés Partneri kampány helye
Karácsony

Ezt a karácsonyi kisfilmet nehéz pityergés nélkül végignézni

Százezrek látták már a 3 perces kisfilmet, mely egy egyedülálló apa és fia karácsonyát mutatja be. Tökéletesen feldíszített lakás, csillogó ajándékok helyett most a megélhetési válsággal találjuk szemben magunkat, ami idén sokkal több családot érinthet, mint eddig.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Ezt a karácsonyi kisfilmet nehéz pityergés nélkül végignézni

Nem telhet el december karácsonyi reklámfilmek nélkül: azonban amit most mutatunk, az merőben eltér a megszokott megható, vidám, hangulatos videóktól.

A The GoKart (Alternative John Lewis Advert) című kisfilm egy egyedülálló apát mutat be, aki súlyos anyagi gondokkal küzd, felesége pedig elhunyt – ő mégis megpróbálja emlékezetessé varázsolni a karácsonyt kisfia számára.

A fiatal rendező, Sam Teale arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy ez a karácsony más lesz, mint az eddigiek – a megélhetési válság ugyanis most nagyon sok családot érint.

Kép: Sam Teale Productions / Youtube

Alkotása letarolta az internetet – ilyen népszerűségről még maga a készítő sem álmodott, erről egy interjúban is mesélt.

Az apa – aki megvonja magától a vacsorát, a fűtést pedig lecsavarja, miután kisfia elaludt, és nagykabátban üldögél a lakásában – azt mondja gyermekének, hogy idén azért nem lesz karácsonyi ajándék, mert a Télapó rosszul van és nem tud dolgozni. Megtörten hallgatja, ahogy mindezt elmeséli gyermeke a fodrászának.
 

karácsonyi videó

Kép: Sam Teale Productions / Youtube

A rendező szerint ez maga a valóság, mely rengeteg családot érint ebben az évben, a reklámok mégis igyekeznek ezt elfeledtetni velünk.

Az alkotó úgy véli, idén más lesz a karácsony, és átértékelődik mindaz, ami idáig az ünnepi időszakot jellemezte. "A karácsony idén azokról szól, akikkel együtt vagyunk, és akikkel már nem lehetünk együtt". 
 

Kép: Sam Teale Productions / Youtube

Az apa végül úgy érzi, mégsem hagyhatja ajándék nélkül gyermekét, ezért barkácsol neki egy kiskocsit, amilyennel ő is játszott gyerekkorában. A varázslatról is gondoskodik: a Télapó lábnyomait is elkészíti a lakásban.

A csoda nem marad el, és kiderül: egy ilyen ajándékkal ugyanúgy örömet tud okozni gyermeként, mintha százezreket költött volna az ünnepekre – az igazi ajándék az együtt töltött idő, amikor csak egymásra figyelnek.

"A karácsony csodáját létrehozzuk, nem pedig vásároljuk" – ezzel az üzenettel zárul a videó. 
 

TEXTSTART:32661karacsony:TEXTSTOP

 

Olvasd el ezt is:

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük