/Kiemelt képünk csak illusztráció/
Napjainkban a tanári módszertan hihetetlen válságát éljük. Az információátadáson alapuló tanítási módszer egyre kevéssé tűnik hatékonynak, ma már az élményalapú pedagógiák felé fordul a figyelem. Azonban módszertan ide vagy oda, mindig is voltak és vannak olyan elképesztő tanáregyéniségek, akiknek a személyisége olyan karizmatikus, hogy teljesen mindegy, milyen módszertan éppen az uralkodó.
A tanárok nemcsak tárgyi tudást adnak át, hanem saját személyiségüket, világhoz való viszonyukat, humanizmusukat, megküzdési stratégiáikat, fontossági sorrendjüket… Csupa olyan dolgot, ami nem szerepel a tananyagban, de
a szavak, hivatalos meghatározások kavicsai között a tanári személyiség illékony összetevői is átszivárognak. A tananyagból lehet, hogy később kevés adatra emlékezünk vissza, de szeretett tanáraink egy-egy véleményére, reakciójára, habitusára annál inkább.
Dr. Négyesy László egyetemi stílusgyakorlatokat tartott az akkori Pázmány Péter Tudományegyetemen. A műhelymunkaként működő tanítási módszere kicsit hasonlított az önképzőkör működésére, amiben még fiatal gimnazistaként maga is részt vett. A szemináriumot gondosan, biztonságos érzelmi hátteret teremtve, szeretettel vezette.
Legtöbb tanítványa minden félév elején újra és újra felvette a tárgyat, Kosztolányi Dezső például egyetemi tanulmányai alatt minden szemeszterben. A Négyesy-szeminárium hallgatója volt még Babits Mihály, Balázs Béla, Karinthy Frigyes, Csáth Géza, Juhász Gyula, Tóth Árpád és Gyökössy Endre is.
A költőkön kívül számos későbbi esztéta, irodalmár, gondolkodó és alkotó elme látogatta a délutáni órákat.
Mi volt Négyesy tanár úr varázsának esszenciája?
Hogyan tudott ennyi különféle egyéniségű és stílusú fiatalnak egyaránt mentora, ösztönzője lenni? Ha valaki ezen a ponton arra gondolna, hogy valószínűleg forradalmi gondolkodású újító, vagy lánglelkű lázadó lett volna, nagyon téved! Dr. Négyesy László elsősorban hihetetlen szaktudással rendelkezett a magyar versről, és ezt a tudást hittel igyekezett átadni.
See page for author, Public domain, via Wikimedia Commons
Magánéletében csöndes vérmérsékletű, kifejezetten hagyományszerető férfi volt, csendes, egyszerű ember. Nagy hatása abban rejlett, hogy minden tanítványával közvetlen kapcsolatot alakított ki, ismerte és szerette őket. Mindenkit a saját hangján engedett megszólalni.
A Stílusgyakorlatok nem egy oktatói csatorna volt, hanem közös fórum, műhelymunka színtere. A szemináriumok az alkotói folyamat megsegítésére jöttek létre, pódiumai voltak a felolvasásoknak, véleményformálásnak, ahol visszajelzések átadása és fogadása volt a tananyag. Hihetetlen, hogy mekkora hatása volt egész irodalmi életünkre az a lehetőség, hogy a szeminárium találkozások színtereként is működött. A műhelymunka az alkotói elme valóságos keltetőedényének bizonyult, ahol elég fény és tápanyag van a rendszerben ahhoz, hogy a saját gondolat életre keljen.
Nem pusztán egyetemi órák voltak ezek, hanem lehetőséget adtak az új tehetségeknek, hogy megmutathassák magukat, és arra is, hogy bekapcsolódjanak az irodalmi életbe. A létrejött közösség segítette egymást a későbbi Nyugat egész fennállása alatt is.
1904-től kezdve több mint 400 hallgató iratkozott be Négyesy óráira, 1914-től pedig maga a tanári kar, sőt az egyetem más oktatói is Négyesy köré gyűltek, mérnökhallgatók, medikák ültek a padokban. Az egyetemi szemináriumon a hallgatók saját írásaikat olvashatták fel, majd kritikával illették az elhangzott műveket, olyan módon, ahogy a tanáruktól tanulták. Bár Négyesy valójában a konzervatív esztétika híve volt, tanítványai mégis egy új modern irányzat és új formanyelv úttörői lettek, mert a tőle kapott szárnyakkal megtanultak repülni. Előfordult, hogy kemény kritikával illetett egy-egy felolvasást, ám a termékeny vita hatására változtatott a saját véleményén is. Stílusgyakorlatain egész életre szóló barátságokat kötöttek egymással a hallgatói, pl. Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád is, és ezek az ismeretségek és barátságok később rendkívüli teljesítményhez nyújtottak hátteret.
A Stílusgyakorlatokon elhangzó művek nem mindig szolgálták a vezető tanár gyönyörűségét. Egy-egy Ady-vers néha kihozta a sodrából, de egyetemi katedrájáról nem csak a régi igazságokat hirdette, hanem az új eredményeket is nyitottan és méltánylással fogadta és közvetítette. A tanár úr figyelemmel fogadta az időnként még egymásnak is ellentmondó érveket és senkit nem korlátozott véleménye kifejtésében, azonban gondoskodott róla, hogy a vita sose legyen parttalan. Kosztolányi ezt az alkotói folyamatot „zsongó köpű”-nek nevezte, melyben a résztvevők egymást köpülték ízes vajjá.
„Minden vélemény szabad, akár egy eszményi parlamentben. Jobbra és balra pártatlanul osztogatja az igazságot. A magyar irodalom a fontos. Miután a viták elülnek, kezébe veszi a kéziratot és pár tárgyias megjegyzést tesz. Sohase hallunk tőle szólamokat. Amit mond, kézzelfogható, világos, előkelő, mint írásai. […] Igazi tanár, a szó nemes értelmében, igazi nevelő, példaadó” – írta róla Kosztolányi.
A Négyesy-féle gyakorlatokat látogató diákok közül végül mindenki megtalálta a saját útját. Mindannyian ugyanabból a fészekből repültek ki, és magasra szálltak.
Indexkép: depositphotos.com
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri
