Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

„Tégy úgy, mintha az anyukám lennél!” – Pénztárostól kért segítséget a gyerek, akit követett egy idegen

A 10 éves fiú hazafelé sétált, amikor egy nő követni kezdte, majd arról faggatta, hogy hol van a családja és az apja. Ezután győzködni kezdte, hogy menjen vele. A gyerek lélekjelenlétén múlt, hogy nem történt nagyobb baj: bement egy üzletbe és odasúgta a pénztárosnak, hogy tegyen úgy, mintha az anyukája lenne.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
„Tégy úgy, mintha az anyukám lennél!” – Pénztárostól kért segítséget a gyerek, akit követett egy idegen

A fiú biztosan tudta, hogy nem ismeri a nőt

Okos és jó döntése miatt menekült meg a 10 éves fiú. A pennsylvaniai Pottstownból származó 10 éves Sammy Green éppen hazafelé tartott az iskolából, amikor észrevette, hogy valaki követi őt.

A nő elkezdett mellette sétálni és arról faggatózott, hogy hol a családja és az apukája.
 

TEXTSTART:32715fiu:TEXTSTOP
 

A fiú tudta, hogy nem ismeri a nőt. Ennek ellenére ő egyfolytában azt hajtogatta, hogy ismeri a családját és most rögtön vele kell mennie. 

“Azt mondta, hogy valószínűleg ismer engem, és hogy a fiamnak vele kellene mennie, és bármit megkaphat, amit csak akar” – idézte fel a történteket Sammy édesapja. 

A fiú nagyon furcsán kezdte érezni magát, és azon törte a fejét, hogy mit csináljon. Hirtelen észrevett egy boltot, és gyorsan bement, hogy segítséget kérjen.

 

"Kérlek, tegyél úgy, mintha az anyukám lennél!"

Egyenesen a pénztároshoz sietett, és a fülébe súgta: "Kérlek, tegyél úgy, mintha az anyukám lennél, ez a nő követ engem!"

A fiatal pénztáros azonnal cselekedett, felugrott, hogy a fiú és a zaklatója közé kerüljön. Közben a nő már bejött az üzletbe, és az ajtóban állt. 

Az üzlet tulajdonosa megdicsérte a pénztárost, hogy időben közbelépett. 

"Nagyon büszke vagyok rá. Hannah egy 17 éves fiatal hölgy. Mindenben helyesen járt el" – mondta a vezető. 

A nőt pedig, aki követte a fiút, letartóztatták.
 

TEXTSTART:32715fiu4:TEXTSTOP

Ilyen könnyű elrabolni egy gyereket

Nagyon fontos, hogy beszélgessünk gyermekünkkel arról, milyen veszélyek leselkedhetnek rá, és hogy semmilyen körülmények között ne menjen el egy idegennel.
 

  • Érdemes kitalálni egy jelszót, amit csak mi ismerünk, és csak akkor mehetünk el valakivel, ha az illető kimondja azt.
  • Ahogy arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy ha baj van, gyerekünk nyugodtan rohanjon, kiabáljon, ordítson segítségért, és olyan helyre menjen, ahol sokan vannak és segítséget tud kérni. 

Tanulságos az a kísérlet is, amit pár évvel ezelőtt Joey Salads végzett el. Egy kiskutyát vitt a játszótérre, és egy-egy anyukát kérdezett arról, hogy a gyereke vajon elmenne-e vele, vagy odarohanna a szüleihez. Az anyukáktól engedélyt kért, hogy letesztelje, hogy döntenek a gyerekeik.

A szülők elmondták, hogy mindig figyelmeztetik gyereküket, hogy ne álljanak szóba idegenekkel, és biztosak voltak abban is, hogy a férfi közeledése után az anyjukhoz fognak szaladni. Sajnos mindannyian tévedtek. Minden gyerek elsétált a kutyás férfivel. 

A tanulságos videót itt tudod megnézni: Ilyen könnyű elrabolni egy gyereket: elég egy cuki kiskutya, és minden gyerek bedől az idegen férfinek

Olvasd el ezt is: 

Indexkép: CBS Philadelphia / Youtube

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük