Hirdetés Partneri kampány helye
Állatbarát

Gyerekek nézték végig, ahogy a tigris ráharap egy állatidomár nyakára (videó)

Élő cirkuszi show közben támadta meg egy tigris az idomárját, az esetet egy anyuka videózta le. A férfi asszisztense sietett az idomár segítségére, akit azonnal kórházba vittek.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Gyerekek nézték végig, ahogy a tigris ráharap egy állatidomár nyakára (videó)

Úgy támadt az idomárjára, mint egy zsákmányállatra

Az olaszországi Leccében megrendezett cirkuszi show alatt támadt az idomárjára az egyik tigris. 

A felvételen jól látszik, hogy az idomár éppen egy másik tigrisre koncentrál, akivel egy mutatványt hajt végre. Ekkor hirtelen a háta mögött megjelenik a tigris, aki beleharap a lábába. Ezt követően lárántja őt a földre és ráharap a férfi nyakára. Úgy támadt rá az idomárjára, ahogy a zsákmányállataira is szokott. 

A férfi asszisztense azonnal rohant segíteni, egy asztallal tudta lekergetni a tigrist az idomárról, aki így ki tudott menekülni a ketrecből. A férfi súlyosan megsérült, azonnal kórházba vitték. A nyakán és a lábán keletkeztek sebek, de az állapota nem életveszélyes. 

A cirkusz vezetősége a Facebookon jelentette be, hogy a tigrist állatorvos fogja megvizsgálni. 

Mint írták: "A mi világunk az állatok iránti szeretetből fakad, amit maga Ivan is megmutat a közönségnek a műsoraiban. A tigrisek lenyűgöző állatok, és az, hogy hogyan kell megszelídíteni és bizalmi kapcsolatot kialakítani velük, olyan művészet, amely évszázadok óta zajlik, nem csak a cirkuszok világában."
 

TEXTSTART:32716cirkusz:TEXTSTOP
 

Gyerekek nézték végig a támadást

Nem szabad szó nélkül elmenni amellett, hogy a cirkuszi műsort nagyon sok gyerek nézte. A felvételt is egy anya rögzítette, a háttérben pedig hallani lehet a rémült gyerekeket. Vajon mit élhettek át, miközben végignézték, ahogy a tigris rátámad az idomárra? 

Csányi Vilmos etológus azt mondja, bármennyire is úgy tűnik, hogy a vadállatokat meg lehet szelidíteni, legyen szó medvéről, farkasról vagy tigrisről, ezek az állatok mégis vadállatok, és minden igyekezetünk ellenére azok is maradnak.
 

TEXTSTART:32716farkas:TEXTSTOP
 

Indexkép: clarencealford / Pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük