Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Gyerekesnek tartják, mert 23 évesen minden nap felhívja a szüleit a lány

A lány minden áldott nap felhívja a szüleit és érdeklődik hogylétük felől. Sokan cikizik emiatt és gyerekesnek tartják, pedig szerinte természetes, hogy törődik a szüleivel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Gyerekesnek tartják, mert 23 évesen minden nap felhívja a szüleit a lány

Egy napot sem hagy ki, hogy beszéljen a szüleivel

Jenna Clarkot sokan gyerekesnek és éretlennek tartják, aki még nem igazi felnőtt. Szerintük a felnőtté válását nagyban nehezíti az, hogy még mindig ennyire függ a szüleitől, és minden nap felhívja őket. 

A 23 éves lány pedig azt nem érti, hogy mi ebben olyan furcsa. 

A Metro azt írja, a lánynak pár éve még nem volt ilyen szoros kapcsolata a szüleivel. De amikor egyetemre kezdett járni, akkor minden megváltozott. 19 éves volt akkor. 

Elmondása szerint az elején nagyon magányos volt. 

"Nehezen tudtam barátkozni és nagyon egyedül éreztem magamat. Volt, hogy napokig senkivel sem beszéltem" – mondta az Orlandóban élő lány. 

Ezért is kezdte el gyakrabban felhívni a szüleit. Ebből aztán rendszer lett, és az elmúlt négy évben minden áldott nap beszélt velük. 

"Minden nap telefonálunk, mert szeretem őket, és tényleg őszintén érdekel, hogy hogyan telnek a napjaik, miket csinálnak" – árulta el a fiatal lány. 

Szerinte ez a legkevesebb, amit a szüleiért tehet

Mint mondja, édesapjával leginkább arról szokott beszélgetni, hogy hogy telt a napja, és hogy tud-e neki valamilyen tanácsot adni bizonyos kérdésekben. Az anyukájának pedig a a legfrissebb TikTok-videókról mesél és a családi ünnepekről is szoktak egyeztetni. 

A lányt sokan bántják amiatt, hogy ennyire függ a szüleitől. Ő azonban úgy gondolja, hogy ettől még lehet felnőtt és érett ember. 

"Szerintem ez nem a gyengeséget vagy az éretlenséget bizonyítja. Attól még, hogy az ember érzelmi támogatást kér a szüleitől, lehet ugyanolyan független ember. Miért baj az, ha valakinek ilyen jó a kapcsolata a szüleivel? Az én szüleim nagyon sokat tettek értem mindig. Ez a legkevesebb, amit tehetek értük, hogy beszélek velük egy pár percet telefonon" – mondta. 

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük