Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Unokája arcát harapta meg egy nagymama Debrecenben – felfüggesztett börtönbüntetést is kaphat

Létezik-e olyan mértéke az idegességnek, vagy akár a mentális zavarnak, hogy egy nagyszülő váratlanul a saját unokája arcába harapjon? Milyen mennyiségű kudarcnak, félelemnek, szorongásnak és agressziónak kell összegyűlnie valakiben ahhoz, hogy annyira telítve legyen vele az idegrendszere, hogy azt egy ötéves gyereken vezesse le? Mitől alakult ki a feszültség, milyen cseppek csöppentek abba a bizonyos pohárba, és melyik volt az utolsó?

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Unokája arcát harapta meg egy nagymama Debrecenben – felfüggesztett börtönbüntetést is kaphat

Egyelőre csak találgathatunk. A kekvillogo.hu és az ugyeszseg.hu által kiadott sajtótájékoztató szerint az ötéves kisfiú unoka 2021. szeptember 9. óta állt gyógykezelés alatt az egyik Debreceni kórházban.

A nagymama szeptember 12-ei látogatása alkalmával este hét óra körül telefonbeszélgetést folytatott egy ismerősével, miközben kiment a kórteremből. A hívás felzaklatta, rossz idegállapotban ment vissza a gyermekhez. A feldúlt állapotba kerülő nagymamával az unokája beszélgetésbe próbált elegyedni, mire az idősebb asszony indulatosan kiabálni kezdett, majd két kézzel megragadva a gyereket magához húzta és a bal arcába harapott.

A védekezésre képtelen, meglepett kisfiú arcán zúzódás keletkezett, egy olyan harapott seb, mely ugyan 8 napon belül gyógyul, de kifejezetten fájdalommal jár. Az esetben a Debreceni Rendőrhatóság nyomozott, és az ügy most került ügyészi szakaszba.

A járási ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ellen az asszony ellen, és arra tett indítványt, hogy a járási bíróság tárgyalás nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

A Kékvillogó portál szerint egyik borzalom éri a másikat. A Baranya Vármegyei Ügyészség szintén most emelt vádat emberkereskedelem és kényszermunka miatt egy fiatal férfi ellen, aki várandós élettársát bántalmazta, félelemben tartotta és mezőgazdasági munkára kényszerítette, a bérét pedig elvette.

A nőnek úgy sikerült elmenekülnie, hogy egy ismerősével a Családsegítő Szolgálat segítségét kérték.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük