Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Eltűnt egy 17 éves szomolyai fiú

A rendőrség keresi Lakatos Györgyöt, aki január 16-án Tornanádaskára utazott, azóta pedig ismeretlen helyen tartózkodik. Csulak Levente pedig már két és fél éve várja haza kislányát, Fannit, akinek szintén nyoma veszett.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Eltűnt egy 17 éves szomolyai fiú

Akinek információja van, jelentkezzen!

A boon.hu számolt be arról, hogy körözési eljárást folytat a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság egy 17 éves szomolyai fiú eltűnése ügyében. 

Lakatos György január 16-án hagyta el szomolyai lakását és Tornanádaskára utazott, azóta azonban ismeretlen helyen tartózkodik. A rendőröknek eddig nem sikerült a nyomára bukkanniuk. 

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható személlyel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait. A névtelenség megőrzése mellett is tehetnek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán.
 


kép: police.hu

"Szeretlek, apa!" – Ezek voltak az utolsó szavai telefonon a 10 éves Fanninak eltűnése előtt

Két és fél éve vár arra Csulak Levente, hogy kislánya egyszer bekopog az ajtaján. 

Szülei Fanny születése után nem sokkal váltak el, de a felügyeleti jog közös maradt, a kislány egy hetet az édesanyjánál, egy hetet pedig az édesapjánál töltött. Egyik napról a másikra azonban teljesen nyomuk veszett. Anya és lánya se telefonon, se Facebookon nem elérhetőek, nyomoz a rendőrség és az INTERPOL is. Történetükről többször is írtunk már: Máig reménykedem, hogy egyszer kopogtat az ajtónkon, hogy "szia, apa!" – A 10 éves Fanny nyomtalanul tűnt el

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük