Hirdetés Partneri kampány helye
Szülés

A Wizz Air járatán szülte meg kisbabáját egy nő

A szülés miatt a gép kényszerleszállást hajtott végre Prágában.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
A Wizz Air járatán szülte meg kisbabáját egy nő

A leszállás után ellátták az újszülöttet

Birminghamból Kolozsvár felé tartott a repülőgép december 30-án, amikor kényszerleszállást kellett végrehajtani Prágában. Egy nő a fedélzeten hozta világra kisbabáját. 

A pici és az anyukája is jól vannak, egészségesek. A mentők leszállás után ellátták az újszülöttet. A kisfiú 2,75 kilogrammal és 47 centiméterrel jött világra. 

A légiutas-kísérő kérdezte, hogy van-e orvos az utasok között

Nemrég egy másik járaton történt hasonló eset. Az Ural Airlines Moszkvából Tádzsikisztánba tartó járatán nem sokkal a felszállás után egy nő hasi fájdalmakra panaszkodott. Szólt a személyzetnek, akik azonnal intézkedtek. 

Egy légiutas-kísérő bemondta, hogy jelentkezzen, ha van orvos az utasok között. A repülő pillanatok alatt kórházzá alakult. Két szülésznő, egy újszülött szakorvos és egy radiológus is jelentkezett. 

Egy óra vajúdás után született meg a kislány 46 centiméterrel és 2,6 kilogrammal. 

Indexkép: fxzh képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük