Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Megtalálták az idei év első veszett rókáját Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében

Veszettséget igazolt a Nébih laboratóriuma egy kutyával verekedő rókánál. A fertőzött állatot a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszabecs község területén ejtették el a héten. A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Megtalálták az idei év első veszett rókáját Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében

2023. február 21-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszabecs községben  megjelent egy róka, ami egy udvarba betérve verekedni kezdett az ott lévő kutyával. A tulajdonos által ártalmatlanított rókánál a Nébih laboratóriuma veszettséggel való fertőzöttséget állapított meg. Az esetről, annak részleteiről a Nébih azonnal értesítette a Nemzeti Népegészségügyi Központot, valamint az Európai Uniót és az Állategészségügyi Világszervezetet is.

Az eset egy olyan vadgazdálkodási egység területén történt, ahol számos járványügyi intézkedés, többek között fokozott felügyelet elrendelését kezdeményezte a Nébih a tavaly ősszel észlelt veszett róka és veszett kóbor kutya egyedek miatt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében elrendelt intézkedéseket a Nébih mindaddig fenntartja, amíg a járványügyi helyzet azt szükségessé teszi.

A tavalyi négy igazolt veszettségeset után idén ez az első. A szakemberek véleménye szerint a betegség bejutása természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása által történt, mivel valamennyi eset az ukrán határtól számított 10 kilométeren belül volt. Ukrajna állategészségügyi hatósága a háború miatt tavaly nem tudta végrehajtani a rókaállomány immunizálási programját, így az ukrán határ menti térségben a korábbinál magasabb a járványügyi kockázat.

Fontos tudni, hogy a  veszettséggel megfertőződött, idegrendszeri tünetekben szenvedő, rendellenesen viselkedő vadállatok nagy távolságokat is megtehetnek, és a fertőzést továbbadhatják. A vírus az emberre is veszélyes, ezért a veszettség elleni védekezés a házi- és vadállatokban az emberi megbetegedések megelőzését is szolgálja.

Ha valaki rendellenesen viselkedő, emberre támadó vagy idegrendszeri tüneteket mutató vadállatot lát, kérjük haladéktalanul jelentse az illetékes állategészségügyi hatóságnál, az elhullott rókákat pedig a Nébih ZöldSzámán (06/80/263-244)!

A betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és megelőzéséről további információk olvashatók a Nébih tematikus honlapján, a www.veszettsegmentesites.hu oldalon.

Nyitókép: depositphotos

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük