Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Babájával a karján dolgozott az irodában – így reagált a főnöke, amikor észrevette

Bevitte az irodába az öt hónapos kisbabáját egy nő, és próbált úgy dolgozni, hogy közben a kicsivel is foglalkozott. Nem is sejtette, hogy a főnöke figyeli őt.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Babájával a karján dolgozott az irodában – így reagált a főnöke, amikor észrevette

Egyik kezével a kisbabáját tartotta, míg a másikkal megpróbált dolgozni

Mindannyian tudjuk, mennyire nehéz nőként helytállnunk több szerepben egyszerre. Legyünk feleségek, anyák és dolgozó nők is egyszerre. Vannak olyan országok, ahol sokkal kevesebb fizetett szülési szabadság jár, mint itthon. 

Melody csak három hónapnyi fizetett szülési szabadságot kapott, utána kénytelen volt visszamenni dolgozni, hogy meg tudjanak élni. 

Kislánya születése után öt hónappal egy nap be kellett mennie az irodába, és ahelyett, hogy megkért volna valakit, hogy vigyázzon a kislányára, inkább magával vitte az irodába. 

Gondosan felkészült, csomagolt egy pár játékot, sőt, még a babahintát is magával vitte, de végül semmire nem volt szüksége, mert a babája elaludt. 

Így a nő egyik kezével a kisbabáját tartotta, míg a másikkal megpróbált dolgozni.
 

Megdicsérte a főnöke, amiért több szerepben is helyt tud állni egyszerre

Észre sem vette, hogy a főnöke eközen figyeli őt. A munkaadója le is fényképezte kisbabájával, és a fotót feltöltötte a klinika Facebook-oldalára. 

TEXTSTART:33284dolgozo:TEXTSTOP
 

A főnöke egyébként egyáltalán nem neheztelt az anyára, sőt. Megdicsérte, amiért több szerepben is helyt tud állni egyszerre. 

Melody nem jár be minden nap az irodába, a hét több napján is otthonról dolgozik. 

A klinika arra is megkérte az embereket, hogy osszák meg a közzétett fotójukat, hogy minél több vállalkozás lássa: ígyis lehet csinálni. 

Indexkép: Sarah Chai fotója a Pexels oldaláról

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük