Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Megszavazták a státusztörvényt. Ki fogja tanítani a gyerekeinket?

Hatalmas port kavart a törvénytervezet, melyet március 2-án tett közzé a kormány: rengetegen álltak ki a pedagógusok mellett, és számos tüntetéssel, demonstrációval próbálták megakadályozni - kedden azonban kormánypárti szavazatokkal elfogadták a Parlamentben a státusztörvényt, azaz hivatalos nevén A pedagógusok új életpályájáról szóló törvényt.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Megszavazták a státusztörvényt. Ki fogja tanítani a gyerekeinket?

Megszavazták a státusztörvényt

Nagy felháborodást váltott ki a törvénytervezet közzététele, melyről mi is többször írtunk. Összegyűjtöttük a státusztörvény legvitatottabb pontjait, és közérthetően is összefoglaltuk, milyen változtatások várhatók, és miért tiltakoznak ezek ellen a pedagógusok.

A Szülői Hang Közösség korábban egy közleményben jelezte, hogy érdemi egyeztetés nélkül, a szülői szempontok figyelmen kívül hagyásával nyújtották be a törvénytervezetet. 

Írtunk arról is, mire számíthatunk szülőként, ha elfogadják a státusztörvényt, ez ugyanis nemcsak a pedagógusokat érinti, hanem minket és gyermekeinket is – sőt, hosszú távon őket érinti a leginkább.

A Szülői Hang Közösség egy Fidesz-magyar szótárt is összeállított korábban, melyben összeírták a kormányzati kommunikáció valódi, közérthetőbb jelentését.

"A státusztörvény nem a bajok valódi okait orvosolja, hanem pusztán tüneti kezelést próbál nyújtani azzal, hogy a pedagógusok kizsegerelésével elfedné a már most is kritikus és drámai mértékben növekvő pedagógushiányt.

A kormányzat a valódi szakmai megoldások helyett továbbra is a spórolási és hatalompolitikai céljainak rendeli alá a magyar közoktatást; a rendőrminiszter kinevezése és a félrevezető kommunikáció ezt a célt szolgálja" – írták.

134 igen, 60 nem szavazat

Számos tanár mondott fel már a törvénytervezet megjelenésekor is, és sokan jelezték: akkor fogják elhagyni a pályát, ha meg is szavazzák a törvényt. Erre került sor ma, július 4-én, miután júniusban egy alkalommal 18 órán át vitáztak a képviselők a Parlamentben a tervekről. A törvényt 134 igen és 60 nem szavazattal fogadták el.

A pedagógusok melletti kiállás jegyében számtalan tüntetésre került sor az elmúlt egy évben, a státusztörvény kilátásba helyezése pedig méginkább felkorbácsolta a kedélyeket – májusban a rendőrség könnygázt is bevetett a tüntető diákok, gyerekek ellen.

A történtekről a 444.hu hosszabban is beszámolt: Egy dühös, cserbenhagyott generáció alapélménye lett a könnygázszag
 

TEXTSTART:33314diaktuntetes:TEXTSTOP
 

Aznap Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője megköszönte a résztvevőknek, hogy több mint 400 napja tüntetnek az oktatásért. Kijelentette: a Fidesz tönkretette a fiatalok jövőjét a státusztörvénnyel, amely "a pedagógusok rabszolgatörvénye".

A noÁr mozgalom arra kéri nyílt levélben Novák Katalin Köztársasági Elnök Asszonyt, hogy ne írja alá a státusztörvényt és küldje vissza a Parlamentnek megfontolásra.

Újabb felmondási hullámra lehet számítani

A tanárhiány már most egyre nagyobb probléma, és a törvény mai megszavazása újabb felmondási hullámot indíthat el, egyes tanárok már most reagáltak a hírre a Facebookon.
 

TEXTSTART:33576joco:TEXTSTOP

 

Budapest egyik legnevesebb iskolája, a Karinthy Frigyes Gimnázium 70 tanárából már most 17-en távoztak, ami a tanári kar közel 25%-át jelenti. Több más iskola is elkészítette a saját ballagási tablóját a távozó kollégáik fényképeivel.

Ha valóban újabb felmondásokra számíthatnak az iskolák, egyre égetőbbé válik a kérdés, mely a tüntetések egyik szlogenjévé is vált az elmúlt év során: Ki fogja tanítani a gyerekeinket?

 

Kapcsolódó cikkeink:

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük