Azt a szobát mindig zárva tartották, most valahogy mégis bejutott a kicsi, aki lelőtte a terhes anyukáját
A norwalki rendőrkapitányság közleményében azt írja, hogy egy Laura Ilg nevű nő tárcsázta a 911-et, és elmondta, hogy a gyermeke hátbalőtte. A véletlen baleset az amerikai Ohio államban, Norwalkban történt. A gyerek mindössze kétéves, várandós édesanyja pedig 31 éves volt – írja a People.com.
A balesetkor az apa nem volt otthon, éppen dolgozott. A nő őt is felhívta, hogy baj van.
Az anyára és a gyerekre a rendőrök találtak rá az emeleten, a nőről kiderült, hogy a terhessége 33. hetében jár. Mellettük hevert a fegyver. A rendőrök azt mondták, a nő magánál volt és a történtekről is tudott beszélni.
A gyermek valahogy bejutott abba a szobába, ahol az apa éjjeli szekrényén tárolták a fegyvert. Játszani kezdett vele, miközben az anya a mosást rakta be. Ekkor történt a tragédia.
A fegyver egyébként nem volt hozzáférhető helyen, azt a szobát mindig zárva tartották, most valahogy mégis bejutott a kicsi.
Az anyát kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni sem az ő, sem a magzata életét.
A rendőrség a házban még két fegyvert talált.
Az apa teljesen összetört a történtek után. Azt írta, nincsenek szavak arra fájdalomra, amit most érez. Mindig is ő volt és lesz élete szerelme.
Amíg a nyomozás tart, addig a gyermek az apjával marad.
Az ügyben nem emeltek vádat.
Indexkép: Brett Hondow képe a Pixabay-en
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri