Hirdetés Partneri kampány helye
Nyár

„A fiam nagy szemekkel nézett a víz alól” – fejest ugrott a Balatonba Lackó, örökre megbánta

Három éve az egész család élete megváltozott: Lackó a vízibicikliről fejest ugrott a Balatonba, eltört az egyik csigolyája és azóta is kerekesszékben él. Az apa egyetlen célja az, hogy úgy hagyja majd itt a gyermekét, hogy minél önállóbb életet tudjon élni.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
„A fiam nagy szemekkel nézett a víz alól” – fejest ugrott a Balatonba Lackó, örökre megbánta

Minden egy fejessel kezdődött

Már három éve annak, hogy az álomnyaralás rémálommá változott. Az édesapa a Fókusznak mesélt a történtekről: minden egy fejessel kezdődött. A fiú a vízibiciklin ült, és egy előtte lebegő úszógumit akart egy fejessel átugrani. A víz azonban alacsony volt és ő fejjel érkezett a homokba. A szülei csak az az iszapfelhőt látták meg először. 

"A fiam nagy szemekkel nézett ki a víz alól, mintha azt mondta volna: apa segíts, mert megfulladok" – mesélt a borzalmakról az édesapa, aki már akkor sejtette, hogy nagy baj történt. 

A férfi elindult fiával a part felé, és közben segítségért kiabált. A mentők 5 percen belül a helyszínre értek, a fiút pedig mentőhelikopter vitte kórházba, ahol meg is műtötték. 

Lackónak eltört az 5-ös csigolyája, amit a csípőlapátjával pótoltak és építettek újra. Az orvosok nem sok jót jósoltak neki: azt mondták, hogy a kezét se fogja tudni mozgatni, mellkastól lefelé teljesen béna lesz.
 

Akár egy hegyet is megmászna, csak hogy ne kelljen kerekesszékben élnie

A Fókusz másfél éve látogatta meg először az akkor 19 éves Lackót, aki akkor még csak apró lépéseket tudott tenni a lakásban, bár ez is nagy sikerélmény volt számára. 

Tavasszal visszatért a család a baleset helyszínére, bár a fiúnak nem sok emléke van a történtekről, csak arra emlékszik, hogy heikopterbe teszik őt. 

Lackó nagyon kitartó, és bár azóta is kerekesszékben ül, igyekszik egyre hosszabb távokat megtenni járókerettel. 

Az édesapa célja, hogy gyermeke minél önállóbb legyen. 

"Egyszer mennünk kell, ezt mindannyian tudjuk. A cél semmi másról nem szól, csak arról az egyről, hogy ezt a srácot úgy hagyjam itt, hogy abszolút önálló életet tudjon élni” – mondta az apuka. 

Hozzátette, hogy mindig is szoros volt a kapcsolatuk, de a baleset óta csak még szorosabb lett hármójuk között a kötelék. 

Lackó azt mondja, hatalmas erőt érez magában, és akár egy hegyet is megmászna, csak ne kelljen kerekesszékben élnie. 

A szülők tisztában vannak a gyermekük állapotával, és tudják, hogy valószínűleg sosem fog lerohanni a lépcsőn, de remélik, hogy a sok gyógytorna és fejlesztés egy nap beérik majd – ha tudják finanszírozni.
 

TEXTSTART:33729Lacko:TEXTSTOP
 

Indexkép: rtl.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük