Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Szeptembertől rövidebb ideig kell tanulni a tanári diplomához

A kormány döntésének értelmében a következő tanévtől rugalmasabbá válnak a pedagógusképzések - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-vel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Szeptembertől rövidebb ideig kell tanulni a tanári diplomához

Átalakul a tanárképzés

A tanárképzésben a felvételizők száma azoknál a rövidciklusú képzéseknél emelkedett a legnagyobb mértékben, ahol a már meglévő diploma mellett biztosítanak további szakmai és módszertani képzéssel 3-4 félév alatt tanári diplomát – tájékoztattak.

A most megjelent rendelet ezeket a rövidciklusú képzési lehetőségeket bővíti ki, így szeptembertől már egyes alapképzésekre építve is lehet két és három féléves tanári mesterszak sikeres elvégzésével tanári diplomát szerezni, mind nappali, mind levelező tagozaton.

Az eddigi négy féléves újabb tanári oklevelet adó mesterképzésnél, meghatározott tanárszakokon a képzési idő három félévesre rövidül (például matematikatanár, földrajztanár, biológiatanár).

Kitértek arra is, hogy a módosítás szerint bővül azoknak a képzéseknek a köre, amelyekre építve az újabb tanári oklevelet adó képzésben lehet részt venni (többi között gyógypedagógia alapképzés, szociálpedagógia alapképzés).

Ugyanakkor rövidül az alapképzésre épülő szakmai tanárképzés ideje is. A mérnöktanár, a közgazdásztanár, az agrármérnöktanár, a szociális ismeretek tanára szakon a képzési idő 4 félévről 3 félévre változik azzal, hogy az előzetesen megszerzett szakképző intézményi munkatapasztalat elismerése alapján a tanulmányi idő 2 félév is lehet.

Mindezek mellett az óvodapedagógusok újabb oklevelet adó képzésben két év alatt szerezhetik meg az 1-4 osztály tanítói feladataira feljogosító tanítói szakképzettséget.

Kapcsolódó cikkünk: Hatan kezdenek el tanulni ősszel az ELTE-n kémiaszakos tanár szakon – de máshol se lesznek sokkal többen

Forrás: MTI 
Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük