Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Azért halt meg a kétgyerekes anya, mert túl sok vizet ivott egy kiránduláson

A nő halálát vízmérgezés okozta, ami akkor fordul elő, ha valaki túl sok vizet iszik egyszerre, ezért felborul a szervezet elektrolit egyensúlya.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Azért halt meg a kétgyerekes anya, mert túl sok vizet ivott egy kiránduláson

20 perc alatt ivott meg két liter vizet – annyit, amennyi egész napra elegendő lett volna

Egy kiránduláson vett részt a kétgyerekes anya a Monticello közelében lévő Freeman-tó partján férjével és két gyerekével. A kirándulás utolsó napján kifejezetten meleg volt, a 35 éves nő pedig nagyon szomjasnak érezte magát. 

Nagyon rövid idő, mindössze 20 perc leforgása alatt fogyasztott el két liter vizet. Ez pedig az életébe került, ugyanis vízmérgezés alakult ki nála. 

Először csak szédülni kezdett és rossz volt a közérzete, fájdalmai voltak, később azonban el is ájult – írja a Mirror.

A férje kórházba vitte, ahol kiderült, hogy vízmérgezést kapott. Már nem tudtak segíteni rajta.
 

TEXTSTART:33787anya:TEXTSTOP
 

Mi az a vízmérgezés?

Varga Károly gyerekorvos elmondta: a vízmérgezés akkor következik be, ha valaki rövid idő leforgása alatt nagyon sok vizet iszik meg, és felborul a szervezet elektrolit egyensúlya. Ilyenkor a vesék nem tudják elég gyorsan kiüríteni a felesleget, így a vér felhígul.

A vízmérgezés tünetei lehetnek a fejfájás, fáradság, szédülés és hányás, súlyosabb esetben agyi duzzanat és magas koponyaűri nyomás jön létre. Ez pedig görcsrohamokhoz, eszméletvesztéshez és halálhoz is vezethet. 

A szakértő szerint az, hogy mennyi vizet kell meginni ahhoz, hogy vízmérgezés alakuljon ki, egyénenként változó és a körülményektől is függ. 

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük