Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Tíz tanár mondott fel egy egyetemen – elég volt a kettes érdemjegy a bejutásra, az oktatók megelégelték az alacsony ponthatárokat

A Tokaj-Hegyalja Egyetem vezetőségében belharcok dúlhatnak. Ráadásul az oktatóknak feltehetően abból is elegük lett, hogy már a kettes eredmény is elég lehet ahhoz, hogy valaki egyetemista lehessen.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Tíz tanár mondott fel egy egyetemen – elég volt a kettes érdemjegy a bejutásra, az oktatók megelégelték az alacsony ponthatárokat

"Az ilyen alacsony pontszámokat szerző diákok többsége egyszerűen alkalmatlan arra, hogy egyetemi szintű képzésben vegyen részt"

Már legalább tízen távoztak a Tokaj-Hegyalja Egyetemről, és még húszan fontolgatják ugyanezt. Az új rektor elképzeléseivel ugyanis sokan nem értenek egyet – írja a Népszava.

Két hónap után felmentették Horváth Ágnest, az egyetem rektorát. Az ő kinevezése ellen Stumpf István, az egyetem kuratóriumának elnöke úgy tiltakozott, hogy júniusban lemondott. Wáberer György, a kuratórium jelenlegi elnöke végül felmentette Horváth Ágnest. 

Ennek ellenére azonban a lap úgy tudja, hogy már tíz fő távozott a tantestületből, és még húszan ugyanezt tervezik.

A vezetőségen belüli problémák mellett a rendkívül alacsony ponthatárok is problémát jelentenek. Van olyan képzés, amelyhez mindössze 130 pont kellett, vagyis kettes osztályzatokkal is felvételt nyerhettek a diákok. 

Pálinkás József az esettel kapcsolatban azt mondta:

"Olyan alacsony ponthatárokkal, mint amilyenek a tokaji egyetemen voltak, semmi értelme „egyetemi” képzéseket indítani."

Hozzátette, hogy az alacsony ponthatárokkal az a cél, hogy minél több hallgató legyen, hiszen az előző évben csak 389-en adták le a jelentkezésüket. 

"Az ilyen alacsony pontszámokat szerző diákok többsége egyszerűen alkalmatlan arra, hogy egyetemi szintű képzésben vegyen részt" – fogalmazott. 

Aggasztónak tartja továbbá azt is, hogy a pedagógusképzésekre is ilyen alacsony ponthatárok kellettek.

Az egyetem a hírek szerint jelenleg nagyjából 75 milliárd forintos vagyonból gazdálkodik.
 

Olvasd el ezt is:

Indexkép: Michal Jarmoluk képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük