Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Bepánikoltak az anyák a játszótéren – indiaiak fotózták a gyerekeiket

Egy édesanya panaszkodott arról nemrég, hogy a játszótéren több alkalommal is megjelent két fiatal férfi, akik magukról és a gyerekekről is készítettek képeket, és nem magyarul beszéltek. Nagyon megijedtek az anyák.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Bepánikoltak az anyák a játszótéren – indiaiak fotózták a gyerekeiket

"A két fiatalember Indiából érkezett az atlétikai vb-re, olimpiai és világbajnokok. A légynek sem ártanak és nagyon kedvesek”

Egy gödöllői anya osztotta meg nemrég a Facebook-on aggodalmát, miszerint a helyi játszótéren két 18-25 év közötti srác fotókat készített magukról és a gyerekekről is. A nő azt is írta, hogy nem magyarul beszéltek. 

Másnap is ott voltak a játszótéren a fiatalok, hangosan köszöntek a kislányának, aztán fényképezni kezdtek. Az anya rájuk üvöltött, hogy "héhé, nono!"

Ezt követően a nő férje is lefotózta a két fiatalt. Az anya pedig mindenkinek felhívta a figyelmét, hogy legyen résen, mert lehet, hogy komolyabb szándék is van a fotózkodás hátterében – erről a Telex írt. 

A poszt hatására igazi pánikhangulat kezdett eluralkodni a szülőkön. Volt, aki azt írta, hogy szerinte emberkereskedőkről, gyerekrablókról van szó. 

Végül a pániknak a gödöllői főtéri szálloda sales managere vetett véget, mert a bejegyzéshez azt írta: 

"a két fiatalember Indiából érkezett az atlétikai vb-re, olimpiai és világbajnokok. A légynek sem ártanak és nagyon kedvesek.”

Gémesi György, Gödöllő polgármestere a lap megkeresésére elmondta, hogy az atlétikai világbajnokságra készülő sportolók laktak a főtéri szállodában. Szerinte egyszerűen túlreagálták az anyák az esetet, hiszen semmilyen atrocitás nem történt. 

Hozzátette, hogy azért is furcsállja ezt az esetet, mert Gödöllőn 300-400 külföldi egyetemista tanul, így a környéken élők már megszokhatták a jelenlétüket. 

A helyszínt egyébként ellenőrizték a rendőrök, de semmilyen szabálysértésre okot adó körülményt nem találtak. 

Indexkép: Marzena P. képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük